Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)
SZIJÁRTÓ ZSOLT: „Kulturális rendszer" - egy fogalom metamorfózisa
A jelenlegi társadalomtudományos diskurzusok egyik központi állítása szerint - a társadalmi valóság konstitúciójának legelemibb szintjén - a kulturális kötőanyagok az azonosságok és különbségek folyamatos létrehozását végzik. Hogyan zajlik ez a folyamat napjainkban, milyen kulturális erőforrásokat használnak fel a társadalmi egységek identitásuk kialakításakor - ezekre a kérdésekre keresnek választ a különböző társadalomtudományos vizsgálatok. Az utóbbi 10-15 évben vált egyre fontosabb kutatási témává a tér társadalmi jelentőségének vizsgálata, a társadalmasodásban és a közösségképződésben játszott szerepe, az önértelmezések és identifikációk stabilizálójaként betöltött funkciója, olyan területté válása, ahol a késő modern társadalmakban zajló transzformációs folyamatok megjeleníthetők. Számos problémanyaláb kapcsolódik ezen a területen össze, éppen ezért talán hasznos lehet egy diszciplináris mátrix felvázolása, amely mentén el lehet rendezni a lehetséges témákat és területeket, meghatározni egymáshoz való viszonyukat is, s be lehet mutatni, hogyan, milyen kulturális dimenziókban zajlik a közösségképződés, a társadalmi rend létrehozása a kontingencia, az esetlegesség, a bizonytalanság megváltozott körülményei között. Az /. táblázat a térrel foglalkozó társadalomtudományos irodalom egyik sokat idézett és jelen alkalomra kicsit aktualizált hivatkozási pontja, amely először egy francia történész, Henri Lefebvre (1994:38) könyvében jelent meg, aztán egy angol társadalomgeográfus, David Harvey ( 1994:220) klasszikus művében, majd Peter Noller (2000:48) német szociológus fejlesztette tovább. A táblázat egymás alatt olvasható sorai arról tájékoztatnak bennünket, hogy a társadalmi világban folytatott tevékenységekhez, (általában) és (konkrétan) a térbeli, illetve a térrel folytatott cselekvésekhez milyen tudásformák állnak az egyes aktorok/csoportok rendelkezésére. Már itt fontos hangsúlyozni, hogy- mint minden ilyesfajta absztrakciónál, itt is - inkább az analitikus elkülönítés kényszere teremti és különbözteti meg az alkalmazott kategóriákat, hiszen az empirikus valóságban ezek a különböző tudásformák elválaszthatatlanul összekapcsolódnak, átfolynak egymásba. Mégis, némileg ideáltipikusan szemlélve a társadalmi valóság szerkezeti felépítését, három különböző tudásformát különíthetünk el. így legalapvetőbb szinten - ahogy ezt például a fenomenologikus szociológiából tudjuk - létezik egy naiv és reflektálatlan tudáshorizont, amely a mindennapi életben zajló események kereteként, a hétköznapi cselekvések háttereként szolgál: az az inkonzisztens, inkoherens és csak részleteiben tiszta recepttudás, amelyet a felmerülő problémákkal szembesülve először mozgósíthatunk (Schütz I 984). Ehhez képest egy egeszén más absztrakciós szintre és tudásállapothoz jutunk el akkor, amikor a különböző szakmai csoportok, specialisták révén megjelennek a térre vonatkozó, gondosan kimunkált, reflektált és absztrakt tudáskészletek. A harmadik szint a reprezentációé: amikor a tudáskészlet különböző elemei meghatározott kulturális gyakorlatokon és társadalmi intézményeken keresztül képekké, szimbólumokká átalakítva jelennek meg és közvetítődnek. Az első oszlop - valójában az egyik lehetséges perspektivikus pillantás tér-kultúrakommunikáció összefüggésrendszerére - leginkább azt mutatja be, hogy mit „tesznek a terek az emberekkel". A tér, a territorialitás a legfontosabb, központi szerepet játszó
