Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

SZIJÁRTÓ ZSOLT: „Kulturális rendszer" - egy fogalom metamorfózisa

telműbbnek, kevésbé problematikusnak tűnő - reprezentációs folyamat szabályszerűségeinek tisztázása során a diszciplínákban rejlő inherens politikai tartalmak nyilvánosságra hozatalának, a megismerési folyamat mögött húzódó etikai fundamentumok keresésének. Az ekkor megszülető új társadalomtudományos irányzatok a társadalomelemzés hagyományos kategóriáit (kultúra, struktúra) - elmosódott körvonalaik, tisztázatlan kapcsolataik miatt - mindinkább akadálynak (és nem segédeszköznek) tekintették a társadalmi világ leírásában. Ehelyett olyan új módszereket kerestek, amelyek segítségével a társadalmi viszonyok és kapcsolatok illékonysága, sokfélesége, elmosódottsága fogalmilag is jól megragadható és bemutatható. A zárt, territoriálisán definiált „kulturális rendszer" fogalom átértékelése és a kultúra folyamatszerűségének hangsúlyozása e reflexív folyamat egyik jelentős eredménye. James Clifford programszerű tanulmánya szerint a társadalmi világ megismerése során - valamifajta ismeretelméleti arkhimédészi pont hiányában - a vizsgálat alá vont területről csak kaleidoszkópszerű képeket nyerhetünk -; interpretációink során csak részleges, különböző érvényességkritériumok szerint előállított igazságokat rögzíthetünk (Clifford 1999). Ennek az ismeretelméleti fordulatnak perspektivikus eltolódásnak-talán legszemléletesebb következményeként a „kultúra", „kulturális rendszer" fogalma helyett egyre többször bukkan fel a diskurzus kategóriája, a különböző tudásformák és -tartalmak, a hatalmi viszonyok történeti konstellációinak, egymás közötti küzdelmeinek elemzése, amelyek a társadalomtudományos művekben meghatározzák a „másik" kulturális reprezentációját vagy a saját társadalom leírását. A kultúrakutatás területén végbement változás másik fontos ismérve a társadalmi praxis szférájának felértékelődése, a cselekvés kategóriájának előtérbe kerülése; mivel a kulturális formák, jelentésrendszerek, kategóriák nem önmagukban rendelkeznek társadalmi hatással, kifejezőerővel; a kultúra szférája (amelynek jelölésére a társadalomkutatók egyre inkább a mellékneves formát, a „kulturális" alakot használják) csak úgy ragadható meg, ha a cselekvést kulturális praxisként definiáljuk. Ezek az átalakulások mind a társadalomképet, mind a kultúra társadalmi szerepét illetően is jelentős elmozdulásokat eredményeztek, tovább radikalizálva az interpretatív megközelítésmódok által már elindított folyamatot: az újabb antropológiai, szociológiai munkák a társadalomra nem úgy tekintenek, mint független részekből álló, territoriálisán definiált, integrált egészre. Anthony Giddens strukturálódáselméletének kiinduló- pontja szerint nem feltételezhetjük, hogy a társadalmi fogalma már eleve magában fogrs lalja a kollektív értékeket, normákat, elképzeléseket, mivel a társadalmi szereplők tapasz- talatai és perspektívái interakciós viszonyaik minősége és sűrűsége szerint nagyon is pj eltérőek lehetnek (Giddens 1992). Ehelyett - a tudásszociológia és a szimbolikus interakj^o cionizmus elméleti hagyományaiból kiindulva - egy olyan konstitúciós elméletet javasol, amely a közösségképződés folyamatára úgy tekint, mint amelynek során különböző r-^ interakciós szituációk szereplői - valamifajta közös kulturális kötőanyag segítségével bizonyos fokú konszenzusokat és konvergenciákat állítanak elő. A társadalmi rendszerek kulturális kötőanyagait pedig a tér és az idő kategóriái szolgáltatják, mint olyan speciális szerveződési formák, amelyek a szereplők társadalmi gyakorlatait irányítva létrehozzák és reprodukálják az integrációt.