Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

SZIJÁRTÓ ZSOLT: „Kulturális rendszer" - egy fogalom metamorfózisa

lyen módon választhatók el egymástól? Az identitáskérdések a társadalomtudomány szintjén is ugyanazt jelentik, mint az egyén vagy valamilyen társadalmi csoport esetében: mindig azonosságokról és különbségekről beszélnek, a saját és az idegen közötti határ meghúzásának problémájáról. Nagyon általánosan fogalmazva azt mondhatjuk, hogy az antropológia a „másság" definiálása révén rögzíti az identitást, míg a szociológia - kezdetektől fogva - inkább a normatív elképzelések naturalizálásával foglalkozik: hogyan válnak belsővé s jelennek meg maguktól értetődő, természetes adottságként a társadalmilag kötelező normák, előírások? Számunkra ebben az összefüggésrendszerben éppen az a folyamat érdekes, ahogyan ezekre az állandóan jelen lévő identitáskérdésekre más és más válaszok születnek, miközben maguk a kérdések sem mindig ugyanazt jelentik a gyorsan átalakuló társadalmi valóság feltételei - gyakran valódi identitáskrízisek- közepette. Azért is hasznos időnként belelesni ebbe a legtöbbször valódi fekete dobozként működő cilinderbe - a társadalomtudományok metodológiájába -, mert időről időre átalakulnak a tudományok, néha csak divatok követik egymást, néha (ahogy az 1960-as évek eseményei következtében szocializálódott tudományfilozófia megállapította) valódi forradalmak zajlanak; máskor pedig, mostanában - a századvég/századelő kicsit békésebb nyelvén kifejezve - inkább „fordulatok" történnek, amelyek okai egyrészt a társadalmi világban zajló transzformációs folyamatokban, másrészt a tudományok önreflexiójában, a saját magukról alkotott képük átalakulásában keresendők. Az 1970-es évek társadalomtudományának egyik varázsszava a „kulturális rendszer" volt: territoriálisán definált, jól körülhatárolható, funkcionálisan differenciált, zárt, egymástól elválasztott társadalmakat/kultúrákat írtak le e fogalom jegyében. Hogy egy mindannyiunk számára ismerős példát hozzak, Geertz (1994:120) elméletének hátterében is szilárdan ott húzódott egy sajátos struktúrafunkcionalizmus, amelyet „Parsons a maga kifejezéstelen hangján" kodifikált: a kulturális, a szociális és a személyiségrendszer közötti különbségtétel, mely összetevők közül csak (az interakciós viszonyok hálózataként definiált) társadalmi rendszer integrált funkcionálisan. Ebben az összefüggésben a _ kultúra rendszere nem más, mint szimbólumok rendezett totalitása: „Az ember alkotta ÍN szimbolikus rendszerek közösek, konvencionálisak, rendezettek és valóban tanultak; egy - olyan jelentésteli szerkezetet biztosítanak az emberek számára, amely eligazításul szolpj gál egymás, az őket körülvevő világ és önmaguk vonatkozásában." (Geertz I 994-' 120.) _2&r Ebben az elképzelésrendszerben három komponens kapcsolódott össze: egy 'Gemeinjgg schaff értelemben vett elképzelés a közösségről, a territorialitás dimenziójában megragadott térbeliség és egy olyan időfelfogás, amely elsősorban a kontinuitást emelte ki. E felfogás szetrint a „kultúra egy csoport vagy egy társadalom specifikus tulajdonságait jelöli, amelyek összetéveszthetetlen »identitassal« rendelkeznek abban az értelemben, hogy egy időkontinuumban akkor is azonosak maradnak, ha a tagok változnak is. Ez a személyek feletti és időn kívüli identitás a társadalmi egység integrációjának eszköze. Az így definiált csoportokat és társadalmakat rendszerint territoriálisán meggyökerezet2 1 8 teknek tartják." (Bormann 200

1:1 59.) Az antropológia ennek jegyében hozta létre et-