Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

SZIJÁRTÓ ZSOLT: „Kulturális rendszer" - egy fogalom metamorfózisa

feeling"-et ébreszt, másrészt talán arra is megfelelő alkalmat teremthet, hogy kicsit közelebbről megnézzük, mi történt azóta a társadalomtudományok metodológiájában, milyen változások, tendenciák rajzolódnak ki; mi az oka annak, hogy a társadalomkutató szakmai műhelytitkaiba bevezető metodológiai tanulmány nem más, mint történetfüzér, voltaképpen menekülés a metodológia gyanújától. Természetesen nem törekedhetünk az egész folyamat, az elmúlt húsz-harminc év történéseinek részletes bemutatására, csupán néhány megjegyzést szeretnénk tenni tudományterületünk - amelyet nevezhetünk kultúra- és kommunikációkutatásnak-egyik fontos kategóriájáról, a „kultúra"-fogalomról; arról, hogy miképpen alakult (át) használata az utóbbi évtizedekben. Ugyanakkor azt gondoljuk, hogy e fogalom használatának változásai pontosan jelzik az általánosabb környezet, a társadalmi mező átstrukturálódását, a társadalomtudományos megismerés szabályainak megváltozását is. I. Az 1980-as évek közepén megjelent - és a társadalomtudományokon belül lezajlott interpretatív, szimbolikus fordulattal német nyelvterületen talán először számot vető -, Wolfgang Bonß által szerkesztett metodológiai tanulmánykötet a kiadótól a „varázstalanított [varázstól megfosztott] tudomány" címet kapta (Bonß-Hartmann 1985) - nyilvánvaló Max Weber-parafrázisként. A weberi eredeti törekvésektől való szándékos eltérés is világos; nem a társadalmi világ megismerésének folyamata áll az érdeklődés középpontjában, nem azzal foglalkoznak a kötet tanulmányai, hogy a tudomány segítségével a társadalmi valóságot racionalizálják, intellektualizálják, vagyis hogy uralmuk alá vonva megfosszák a varázslattól, hanem maga a tudomány tevékenysége - működésének, szabályainak megismerése -, azaz e sajátos (fordított) varázspálca felépítése, valamint a fekete kendővel mindig gondosan letakart cilinderben zajló történések váltak hirtelen fontossá. E kötet egyik tanulmányában olvasható az a - még talán a címnek is némileg ellentmondó - megállapítás, miszerint a társadalomtudományok tevékenysége létrejöttük óta nem áll másból, mint hogy segítséget nyújtanak az egyes individuumoknak, csoportoknak abban, hogy a társadalmi viszonyok ellenőrizhetetlennek tűnő külsődlegessége, nyomasztó idegensége miatt keletkező feszültségeket, félelmeket csökkentsék és legyőzzék. Ezt azon keresztül teszik, hogy olyan fogalmakkal, mint például a „társadalmi struktúra" vagy éppen „nemzetállam", esetleg a „communitas" elnevezik, megjelölik ezeket az objektumokat, így téve kezelhetővé ezeket. Megpróbálnak továbbá szabály- és törvényszerűségeket megállapítani az egyes jelenségek között, kutatást végeznek e kategóriák működésmódjához kapcsolódóan - például a nemzetállam-képződés törvényszerűségeiről. Végül pedig-talán legalapvetőbb feladatként - válaszokat dolgoznak ki arra a kérdésre, hogyan is lehetséges a „társadalmi rend", mi az, ami összetartja a társadalmakat, hogyan történik a „társadalmasodás", „közösségképződés", azaz társadalmi méretekben és keretek között mit is jelent az identifikáció, az identitásképzés. Mondhatjuk mindezt úgy, hogy a társadalomtudományok - így a szociológia és az antropológia - identitástudományok; a modernség azon törekvéseihez kapcsolódnak, amelyek nagyon fontos identitáskérdésekre próbálnak választ adni: milyenek is a modern társadalmak, hogyan jellemezhetők, és miképpen írhatók le az egyes kultúrák, mi-