Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

KESZEG VILMOS: A „mai nap" mint rítus és mítosz

Most, hetvenhat éves koromban, sírva írom e sorokat, miért kell s hogy lehet ekkora bánatot, csapásokat elviselni! Mint tántorgó részeg indult el, de a székiek tudták, hogy Győri Mihály nem részeg, tudták, édesapám soha nem ivott, fiai sem, a kocsma küszöbét át nem lépték..." (Győri 1975:38.) Zsigmond Erzsébet 1989. október 12-én, egy évvel lánya halála után jegyezte fel emlékiratába lánya sírjánál tett látogatásáról a következőket. „Édesanyámé, ma október 12., esős hideg van, és ismét a temetőben jártam nálad, és olyan szívet tépő hangra érkeztem oda, fúvós zenekar húzta, fújta keservesen egy nagy temetésen, először azt, hogy »hogyha él majd édesanyám, írjon a falunkról, küldjön egy szál virágot az öreg akácunkról, él-e még az öreg cigány, járnak-e a fonóba, mint régen, írja meg, hogy az emberek sajnáltak-e, hogy el kellett mennem, mindenkiről írjon anyám, csak egy lányról sose írjon nékem.« Magdikám, hangos szavakkal sirattalak, jaj, lerogytam a sírkertre, sírtam, nem tudom, meddig, és még hallottam, hogy »temetoben van egy új sír, rajta virágkoszorú, mellette egy édesanya, kinek szíve szomorú, ne sírj, ne sírj, édesanya, ne hullasd a könnyedet, hisz jól tudod, hogy a sírból visszajönni nem lehet!« Magdikám, szakadt ki a szívem, és mégsem halok meg." (Zsigmond I 995:

1 12.) Az etnográfiai leírások szívesebben időznek el a normatív viselkedés általános szabályainál és formáinál. Az eseményektől való távolmaradást, illetve az eseményekben az elvárásszint alatti részvételt a deviancia, a marginalizáció formájaként és lehetőségeként, tehát egy közösségi kollektív érdek, egy „társadalmi szerződés" perspektívájából szemléli. A világi és egyházi irattárak nagy mennyiségű olyan peranyagot őriztek meg, amelyben az egyéni opció és teljesítmény az elbírálás és az ítélethozatal tárgyává válik. Ebben a műfajban kerül megörökítésre a lényeges és a lényegtelen, az esemény és annak minden apró mozzanata. A napot magában, a maga számára szervező egyén perspektívájának érvényesítése azonban arra ösztönöz, hogy legalább a példák szintjén említsük meg azokat az eseményeket és teljesítményeket is, amelyek csupán az egyén biográfiája szempontjából fontosak, a társadalmi együttélés (tehát egy külső, interpretatív távlat) szempontjából vagy irrelevánsak, vagy kompromittáló jellegűek: a tévedéseket, a kudarcokat,

29 az egyénnek önmaga és környezete elleni merényleteit, az engedékenységnek azokat a helyzeteit, amikor a környezet szemet huny a részegség, a lustaság, a kimerültség, a csendháborítás esetei fölött.

30 James Joyce említett regénye például a hős számos olyan cselekvésének részletes leírását tartalmazza, amely kihívóan szembeszegül a társadalmiasított történetnek, amely által az egyén elrejtőzik a történelem és a társadalom elől. A mai nap ugyanis számtalan olyan viselkedési szegmentumot tartalmaz, amely a történelem ellen munkál, illetve nem kíván a nyilvánosság szférájába emelődni. A mai napban inflálódik a történelem. A nap eseményeinek egyik része esetleges, konfúz, irreleváns, nem kapcsolódik sem a múlthoz, sem a jövőhöz. Ugyanakkor, előreláthatatlanul, bármelyikük különböző alternatív (indivinduális, lokális) történelmek potenciális kezdetét jelenthetik* Egyes helyezetekben a fent említett rutincselekvésekre sem kerül sor. Kiss Lajos írja le a környezetnek a kiskanász higiéniai állapotával és ennek következményeivel szembeni közömbösségét: „Nem törődtek azzal sem, hogy vajon tisztálkodik-e. Némelyik kanász olyan morcsos, mint aki kis malacot szopott. Haját nem nyírták, tavaszra már letetvesedett. [...] Nemcsak a nyaka lett retkes, hanem, a lábaszára is." (Kiss I 981:1/53-