Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

SZABÓ MÁTYÁS: Állampolgárság és identitás

zett adatok, arról hogy mindenkit meg kell fosztani a magyar állampolgárságától, akik elhagyták Magyarországot az I 956-os népfelkelés után, és nem tértek vissza legkésőbb 1957 decemberéig, nem felelnek meg a valóságnak. Sík külügyminiszter úr december 7-i parlamenti felszólalásában leszögezte a kormány állásfoglalását ezzel kapcsolatban. Dr. Sík kijelentette bevezetésképpen, hogy a forradalmi magyar munkás- és parasztkormány nem kívánja bezárni kapuit mindazok a »jó magyarok« előtt, akik szeretnének visszatérni a hazájukba. Az utóbbi években amnesztiában részesültek mindazok, akik nem követtek el bűntényeket. Sokan jelentkeztek ezt követően a külföldi magyar képviseleteken, és többen vissza is tértek Magyarországra. Csaknem 40 000 ember tért vissza ezen a módon. Az érintett személyek tisztában voltak azzal, hogy a reakciós nyugati sajtó rémhírterjesztései egy propaganda részei voltak, és hogy a haza megbocsátással és odaadással fogadja vissza őket. Még sokan vannak, akik szeretnének visszatérni, és mi minden egyes esetet külön vizsgálunk meg. Vonatkozik mindez a korábbi emigránsok kérelmére, akiket megtévedt személyeknek tekintünk, és akik később mentek külföldre." (A szerző kiemelése.) Az utóbbi kategóriába azonban éppen az I 956-os magyarok tartoztak (Riksarkivet Statens Utlänningskommission 2 byran F 1:3.). Hogy később miként bántak és tekintettek valójában a visszatértekre, jelentősen befolyásolta a külföldön maradt magyarok viszonyát a hazájukhoz és állampolgárságukhoz. Miért döntött 7000 magyar amellett, hogy Svédországba megy annak ellenére, hogy csak kevés információval rendelkezett az országról (szemben más európai vagy tengerentúli országokkal)? A Svédország mint menekülési cél melletti döntés az uralkodó körülmények között (Magyarországról hanyatt-homlok kellett menekülni) többé-kevésbé véletlenszerű volt, és főként azon az elképzelésen alapult, hogy Svédország „jó ország". Csak nagyon kevés magyarnak volt Svédország úti célja, amikor illegálisan átlépte az osztrák-magyar határt. Döntésükben szerepet játszott a svéd menekültügyi politika, amely megszabta a magyar menekültek felvételének irányvonalait az osztrák, illetve jugoszláviai menekülttáborokban. Jól szervezettek voltak, és nem annyira szelektívek, mint a többi országé (Svensson I 992). Az 1956-os menekültek A következő vizsgálat a viszonylag jól körülhatárolt 1956-os kategóriára összpontosít. Az állampolgársággal kapcsolatos nézetük szempontjából elemi fontosságúak voltak azok a körülmények, amelyek ahhoz vezettek, hogy elhagyják Magyarországot. Másodlagos szempontból a menekülésük okait a következőképpen foglalhatjuk össze. Egy részüknek valóban kényszerű politikai okaik voltak, hogy elhagyják az országot, egyrészt mert ki voltak szolgáltatva a rezsim politikai elnyomásának, másrészt a forradalomban betöltött szerepük miatt. A legtöbb magyar ebbe a kategóriába sorolta magát, amikor megérkezett Svédországba, azonban ez a csoport nem volt valójában túl nagy, a 7000-es kontingens mintegy néhány százalékát tette ki csupán. Ok igazi „hazafiak" voltak, mint a baltiak, akik sokáig nem adták fel a reményt, hogy visszatérhetnek egy demokratikus, szabad Magyarországra. Büszkén tekintettek a politikai menekült státusukra, büszkén kérelmezték a kék menekültigazolványt, és sértve érezték volna magukat, ha svéd útlevéllel kellett volna magyar vízumot kérelmezniük. („Kádártól kellene talán engedélyt kér-