Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

PAPP RICHÁRD: Vallási tradíció és kisebbségi kultúra a Kárpát-medencében

az istentiszteletet. Vajdaságban meg itt, a városban is kevés a református, azok Feketicsen vannak főleg, ezért is lehet, hogy itt meg Vajdaság többségében nem elég erős az egyházhoz való kötődés" - értékelte egyik zentai interjúalanyom a katolikus és református közösségek - konkrétan Zenta és Feketics - közötti különbségeket.

32 A református, feketicsi példa zentai oldalról való pozitív felértékelését egyes viszonyítási pontokban többször is tapasztalhattam. Ez egyrészt a „református falu" pozitív sztereotipizálásából, követendő példájából, másrészt valódi különbségekből fakad. A feketicsi magyar közösség kultúrája elválaszthatatlan a vallásos értékrendszertől, illetve a helyi református egyháztól. A feketicsi református egyház minden évben konfirmációt, vallásos nyári tábort rendez a gyermekeknek és a fiataloknak több korosztályi csoportban. A feketicsi fiatalokon kívül azonban a vajdasági magyar református közösségek mindegyikéből érkeznek minden évben résztvevők. így vállalja föl tudatosan a helyi egyház a református vallás és a magyar kultúra, a saját hagyományok továbbadását tágabb-regionális szinten is. A „katekizáció" Kiss Antalhoz, a daruvári misszió lelkészéhez kötődik. A lelkész 1950-ben, tehát a kommunista államhatalom „legkeményebb időszakában" kérte fel a feketicsi presbitériumot a Daruvár környéki gyermekek egy hónapos elszállásolására a feketicsi árvaház épületében. (A helyi református árvaház működését ugyanis I 947-ben megszüntették.) Ennek a felkérésnek két oka volt: a lelkész missziós munkája során „szomorúan tapasztalta", hogy a gyermekek vallási tudása hiányos, illetve hogy ugyanők „sem anyanyelvüket, sem saját kultúrájukat nem ismerték kellőképpen". A kezdeményezés sikerrel járt, az 1950-es években húsz gyermeket engedtek el maguktól a szülők a távoli Feketicsre. Később Kiss Antal Moravicára (egy Feketicstől körülbelül nyolcvan kilométerre fekvő településre) került lelkipásztornak, s onnan szervezte meg a volt árvaház épületében minden nyáron a feketicsi református egyházzal közösen a „katekizációk" megtartását, amelyek vezetője 25 éven át az említett lelkész maradt. Az összejöveteleken évről évre egyre többen vettek részt, majd felnőve saját gyermekeiket küldték a „katekizációkra". Az érkezők ellátásában a falu közössége segédkezett. Az egyházi vezetők már a múltban is elsődleges feladatnak tekintették az általuk „szórványnak" (azaz a saját kultúra „elvesztésének" állapotában levő közösségeknek) tartott magyar közösségekből érkező gyermekek tanítását a közös magyar hagyományokra és nyelvre. De a máshonnan érkezők összességét is ezen alapelv szerint próbálták nevelni.

33 Feketics példájával szemben úgy láthatnánk, hogy Zentán, a városon belül is egy meghatározott térben koncentrálódik a vallási élet. Interjúalanyaim ugyanis, míg a városi templomok legtöbbjének környezetét „nem tömegesen látogatottnak" értékelték, addig a város egyik részét, a „Kerteket", más néven „Újfalut" és az ott található plébániát „intenzíven vallásosnak" nevezték meg: „Itt is a városban, a Kertekben, azaz a periférián élő, külső, szegény nép jobban megőrizte a valláshoz, egyházhoz való ragaszkodását meg a hagyományokat, mert nem voltak úgy ellenőrizve." „Az Újfalu egy szegényebb része Zentának, azért is vallásosabb, mint a többi. Az igazi vallást itt őrizték meg, az öreganyók, akik alázatosan morzsolják a rózsafüzért, mormolják az imádságokat nap mint nap, töretlen hittel, mi meg itt, a városiak elagyalunk meg -filozofálgatunk. Köll az is, a kétely, de ők ezt nem ismerik." E helyhez kötöttség egyrészt megjelenik, másrészt tágabb összefüggéseire is rámutat az épülő emléktemplom, illetve a tervezett kollégium felépítésében. Az emléktemp-