Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

PAPP RICHÁRD: Vallási tradíció és kisebbségi kultúra a Kárpát-medencében

elfoglalják a helyünket" - mondták. Ha ez nem sikerül, megkérik az ismeretlent: „Kérem, én itt szoktam imádkozni, arrébb menne?"

17 Konfliktusokhoz is vezet a két kör találkozása, főként a nagyobb ünnepeken, amikor sokan jönnek a zsinagógába olyanok is, akik az év más napjain nincsenek jelen. A legjobb példa erre a jom kippur, az engesztelés napja. Ez a nap a „belső kör" számára jelentős vallási tartalommal bír (az Isten ekkor „pecsételi be" jövő évi sorsukat bűneik megvallása függvényében). A többi résztvevő számára inkább a közösséghez való tartozást fejezi ki az alkalom. E különböző felfogások vezethetnek konfliktusokhoz a rítus során, hiszen az utóbb említett résztvevők gyakran hangosan beszélgetnek, zavarva az imádkozókat, akik közül ilyenkor többen rácsapnak padjukra, rendre utasítják a hangoskodókat. Ez sokszor a rituális térhasználatban is megmutatkozik. A „rendbontók" általában a zsinagóga hátsó padjaiban foglalnak helyet vagy a karzaton, ami újabb konfliktusforrást rejt magában, hiszen a karzat a nők számára fenntartott hely. Még idén is felidézik, hogy a tavalyi jom kippurnál többször is megszólalt egy asszony rádiótelefonja a kol nidré ima során. A rádiótelefon használata többször is konfliktushoz vezetett már: „A múlt szombaton, megint bár micva volt - meséli egyikük -, és az egyik férfinak elkezdett csörögni a »bunkofonja«, úgy kellett neki szólni, hogy ezt nem lehet." A bár micvává avatás átmeneti rítusát általában szombaton tartják, mert a felnőtté vált ifjút ekkor hívják fel először a Tórához, hogy ő olvassa fel a közösségnek az előírt tórái szakaszt kiegészítő prófétai szöveget, a háftárát, bár ez ma nem mindig van így, mert a fiúk közül sokan nem olvasnak jól héberül. Ezeken a szombatokon az ünnepelt családja és azok ismeretségi köre is részt vesz a rítuson, közülük sokan nem ismerik a megfelelő vallási előírásokat, ezért ezek az alkalmak is konfliktushelyzetekhez vezethetnek. Egy ilyen bár micván történt, hogy a dohányzás, tűzgyújtás tilalmát sem tartották tiszteletben: „Több embernek is kellett szólnom, hogy hagyja abba a dohányzást, ráadásul az egyik még telefonált is közben, közvetlenül a templom bejáratánál, hallottam is, ahogy mondja a telefonba annak, akivel beszélt, hogy ez egy vallásos templom, sajnos most le kell tennem." A később újra elmondott történetek egyrészt elmélyítik a halaha életmódbeli mintáit: másrészt megerősítik a „mi" tudatát, a Bethlen téri belső kör hagyományait, valamint a külső körök számára is kialakítják a Bethlen tér entitását, helyét a zsidó társadalomban: „ez egy vallásos templom". Hangsúlyozni kell, hogy ezen „körök" határai átjárhatók. Ahogy egyik beszélgetőtársam fogalmazott: „Megvannak világosan a beavatottsági szintek, de ezek mobilok, ha akarsz, beljebb kerülhetsz..." Ezek a körök azért sem merev határúak, mert a zsidó hitélet állandóan „mozgásban" van. A csak a nagy ünnepekre ellátogató zsidók nagy része a második világháború alatt vagy után született. Közülük legtöbben elvesztették a kapcsolatot a zsidó vallási élettel, ismereteik meglehetősen hézagosak, ám zsidónak érzik és határozzák meg magukat (Kovács 1992:280). Ez a zsidóságon belüli, ám a zsidó rituális életben „külső körnek" nevezhető csoport úgy véli - ahogy egyikük fogalmazott -, hogy „ha közünk van ükeinkhez és ivadékainkhoz, akkor meg kell tartanunk a szertartásokat kérdezősködés nélkül bízva a közös tapasztalatban. Nyilván ezért megy el sok agnosztikus az istentiszteletre,