Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

PAPP RICHÁRD: Vallási tradíció és kisebbségi kultúra a Kárpát-medencében

való vagy vélt sajátos vonások, a hagyományok a külvilág számára is egy adott közösség vagy társadalom megkülönböztető jegyeiként szolgálnak." (Shils 1981; idézi HusebyDarvas 1985.) Egy kisebbségi kultúra számára alapvető fontossággal bír saját arculatának megjelenítése és tudatosítása mind a saját közösség, mind a környező, többségi társadalom felé. Ezért hipotetikusan megállapíthatjuk, hogy a kisebbségi kultúrák életében felerősödik a tradíció fenntartása, valamint a hozzá való kapcsolódás igénye és jelentősége. A fent említett hipotéziseket az alábbiakban három esettanulmány segítségével kísérlem meg illusztrálni. Mindhárom példa a kérdéskör vallási dimenzióját vizsgálja, azaz a vallás szerepét és jelentését a tradicionalizáció folyamatában. A vallási tradíció és kisebbségi kultúra összefüggéseinek kutatása számos érdekes tanulsággal gazdagíthat minket, hiszen a vallás mint szociokulturális rendszer évszázadokon keresztül volt kerete, biztosítója és megerősítője a kultúra szocializációs folyamatainak, emellett a közelmúlt államszocialista rendszerei is talán a rituális élet „belső világaiba" tudtak a legkevésbé behatolni, még ha a vallásos értékrendszereket „sikerült" is befolyásolniuk. Az utóbbi kérdéskör fontosságára mutatnak rá a napjainkban tapasztalható vallási megújulás-esetenként revival-jelenségei is, amelyek a hagyomány és vallási rítusok megújult kapcsolatrendszerének jelentőségét jelzik. Emellett mindhárom vizsgált közösség vallása eltér a többségi társadalom vallásától vagy felekezetétől, a magyar zsidóság és a vajdasági magyarság esetében ez egyértelmű, de az általam kutatott vajdasági szerbek esetében sincs ez másként. E közösségeket olyan mikrotársadalmakban kutattam, ahol a többség a magyar etnikumhoz tartozik. Mindezt azért érdemes megjegyezni, mert „[...] a vallásosság és a vallásgyakorlat jelentősége kisebbségi helyzetben felértékelődik, és az egyéni és csoportidentitás megőrzésében fontos szerepet vállal." (Gereben I 999:129.) Az alábbiakban három kulturális antropológiai elemzést olvashatunk, bizonyos rítusok, mítoszok bemutatásával. Felmerül a kérdés, mivel tud hozzájárulni a kulturális antropológia a maga sajátos szakmai apparátusával a kisebbségkutatáshoz, mit tudhatunk meg ezekből az elemzésekből, mit világíthat meg a rítusok és mítoszok vizsgálata. A rítusok elemzése segítségével - az adott kultúra belső világának mélyebb megértése mellett - megismerhetjük azokat a magatartásformákat, amelyek mind az egyének, mind a közösség viselkedését meghatározzák. A rítusok a viszony- és jelentésrendszerek szimbolikus és normatív kifejeződései, amelyek fenntartják ezen alapvető attitűdöket, és nemzedékről nemzedékre hagyományozzák át a bennük megjelenő és elmélyülő tradicionális értékeket. Emellett azonban a rítusok a közösségekben kulturális változásokat is megjelenítenek és tudatosítanak. Mindez a közösség kollektív értékrendszerének önreflexiójához és a tradíció újjáértékeléséhez s ezzel a tradicionalizációs folyamatok megértéséhez is elvezet. A mitikus elemek kutatása (a biblikus szöveghagyomány zsidó vagy keresztény értelmezései vagy egy vajdasági település lokális eredetmítosza, vagy bármely nemzeti mítosz ma is jelentéssel bíró eleme) azért fontos, mert ezekben a közösség tagjai által ismert történetekben olyan eseményekről van szó, amelyek alapvetően határozták meg az adott közösség társadalmi rendjét és normarendszerét. A mitikus történetek olyan értékrendszer hordozói, amelyek a hagyomány átadásával a közösség minden generáci-