Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

PAPP RICHÁRD: Vallási tradíció és kisebbségi kultúra a Kárpát-medencében

PAPP RICHÁRD Vallási tradíció és kisebbségi kultúra a Kárpát-medencében „Miután a bizalmatlanság, tapogatózás, a beilleszkedni nem tudás és az ideiglenesség érzésének első esztendei elmúltak, a kaszaba a dolgok rendjében kezdte megtalálni a maga helyét. A nép rendet, keresetet és biztonságot talált. S ez elegendő volt arra, hogy az élet, a külső élet itt is elinduljon a "tökéletesedés és fejlődés útján«. Minden más visszaszorult az öntudatnak abba a sötét hátterébe, melyben az egyes fajok, vallásfelekezetek és társadalmi korszak érzései és megsemmisíthetetlen misztikus hitei élnek, s látszólag holtan, mélyre temetve készülődnek távoli idők nem is sejtett változásaira és katasztrófáira, melyek nélkül a népek-úgy tatszik - nem lehetnek meg, s különösképpen nem lehet meg ez a vidék. " Ez a tanulmány Kelet-Közép-Európa három vallási közösségéről ad antropológiai elemzést. Részben amellett érvel, hogy a vallási tanítás és élmény a három kisebbség életében a kisebbségi lét értékeinek vallási rítusokban történő megjelenítéséhez kapcsolódik, illetve hogy életformájukban a kétféle entitás nem válik ketté, és szerepet kap a nemzeti identitás kialakításában is. Az elsőnek bemutatott csoport egy budapesti, ortodox zsidó felfogású rabbi vezette közösség, amelynek hitközségi élete azonban markáns neológ jegyeket is mutat. Itt láthatjuk, hogy a megújuló zsidó hitélet hogyan feszíti szét a korábbi hitközségi kereteket, és hogy miként integrálja a korábban a zsidóságtól távol élő, fiatalabb nemzedékeket. A tanulmány két másik része a Vajdaságban élő magyar ajkú református és katolikus, valamint pravoszláv szerb közösségek életéből ad ízelítőt. Itt a társadalmi konfliktusok és az önazonosság megfogalmazásának nehézségei különböző rítusok változásai során mutatkoznak meg. Ivo Andric: Híd a Drinán OS Tradíció és kisebbségi kultúra A kulturális antropológia művelői szerint a kultúra egy adott közösség egységesen birtokolt szellemi javait jelenti, és ezt a közös szociokulturális tudást, illetve ennek tudatosítását - az identitás „kiformálását és kinyilvánítását" - a hagyomány átadása, a tradicionalizáció folyamata biztosítja, nemzedékről nemzedékre kommunikálva egyebek közt a tér- és időbeli változásokat.

1 Ezért a kultúrák életében „[...] a tradicionalizáció folyamata központi és szerteágazó szerepet játszik. Egyrészt a tradicionalizáció biztosítja a folyamatos kapcsolatokat az egyén és a közösség között. Másrészt, mint belső közösségi összetartó erő, kézzel foghatóan és hatékonyan érvényre juttatja, megerősíti a csoport folyamatos fennmaradását. Végül pedig, mint meglévő vagy a csoport által érzékelt