Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

SZABÓ MÁRYÁS: A néprajz jelene és a jelen néprajza (Mohay Tamás interjúja Szabó Mátyással)

Közép-Svédországban kisebb gyűjtemények rendbetételén, s volt katalogizálás és egyéb munka is. Ebből tartottam fönn magamat, később kaptam ösztöndíjat is. A téma - nyilvánvalóan -Tálasitól indult, s egyenes vonal vezetett eddig a munkáig. Megjegyzem, hogy azután, hogy ez a téma 1970-ben megjelent, többet szinte hozzá sem nyúltam, ami egy kicsit kár. Az alapanyag, amelyet gyűjtöttem, irodalomban, interjúk terén (az nem volt olyan nagy mértékű) jóval terjedelmesebb. Ki lehetett volna dolgozni sok más apróságot ezzel kapcsolatban, de erre sajnos nem került sor, mert az érdeklődésem másfelé fordult. Mégpedig úgy, hogy 1966-ban Albert Eskeröd osztályvezető, jól ismert néprajzos, akit második nagy jóakarómnak mondhatok, írt Svenssonnak egy levelet, amelyben megkérdezte, hogy tudna-e az ő szemináriumából ajánlani valakit ahhoz, hogy a svéd mezőgazdasági akadémia külön gyűjteményét - amelyet múzeumként is kezeltek - az Északi Múzeumhoz (Nordiska Museethoz) való kerülése előtt egy fél vagy egy évig kezelje, átnézze. A költöztetést elő kellett készíteni, fényképeket rendezni, hogy az átkerülésekor ne legyen káosz. Ez különben bevált módszer volt: ha az Északi Múzeumba kellett munkaerő, akkor mindig Svensson professzort kérdezték meg, mert ott volt a legjobb néprajzi képzés ebben az időben. Svensson professzor engem ajánlott, így 1966. június l-jén a múzeumhoz kerültem mint segédmuzeológus, és Albert Eskerödnél, az ő villájában laktam egy évig. Amikor ennek a munkának vége lett, természetesen maradtam a múzeum kötelékében, 1967 végéig segédmuzeológus státusban, két év elteltével pedig muzeológus státusban. Ez 1973-ban megszakadt, mert egy évre az uppsalai egyetemre kerültem. Utána visszakerültem az Északi Múzeumba, majd 1976-tól 1980-ig ismét teljes állásban az uppsalai egyetemen oktattam. I 980-ban a múzeum kultúrtörténeti kutatóosztályának lettem a vezetője, egészen 1987-ig. Akkor alakult egy tudományos tanács, amelynek 1993-ig tagja voltam, majd alakult egy újabb osztály, egy mamutméretű osztály, ahol újra osztályvezetőnek neveztek ki, és az utolsó két és fél évet ebben a státusban töltöttem. Ez volt nagyjából a keret. 1976 és 1980 között nem is voltál a múzeumban? Nem. Svédországban egy csodálatos rendszer működik. Mindenkinek joga van megszakítani a munkáját, és egy más intézménynél dolgozni. A feltétel csupán az, hogy státusban ne legyen alacsonyabb, ugyanolyan legyen, vagy kicsit följebb, és akkor az intézménynek kötelessége szolgálati szabadságot adni. Tehát soha nem hagytam el az Északi Múzeumot, mindig is annak a kötelékében maradtam. Boldogan helyettesítettek, mert abban az időben már nem volt könnyű jó álláshoz jutni. Aztán még egyszer előfordult hasonló. Mielőtt utoljára osztályvezető lettem ezen az új osztályon, azt megelőzően egy évig az uppsalai egyetemen dolgoztam, de más helyen, a multietnikus kutatóintézetben. Abban az időben már teljesen migrációs kérdésekkel és a bevándorlókultúrák kutatásával foglalkoztam. Erről az első könyvedről még mondjunk pár szót! Ez az állattartásnak vagy - mondhatnánk - a legeltetésnek, az állatok őrzésének a struktúrájával foglalkozik, részben eszközök segítségével. Föltűnt nekem, hogy a gyűjtetné-