Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)
SZABÓ MÁTYÁS: Állampolgárság és identitás
1. A magyarok törekvéseit a honosítás iránt bizonyos értelemben a chileiekéhez lehet hasonlítani. A bevándorlás hátterében ugyanaz állt, és hasonlóképpen pozitív fogadtatásban részesültek. Volt munkalehetőség, és kezdőtőkét kaptak a menekültek, a társadalom szimpátiáját is élvezték. A jövővel kapcsolatos terveik szempontjából azonban különbségek mutatkoztak: amíg a chileiek kezdettől fogva vissza akartak térni, a magyarok hamar hosszú itt-tartózkodásra rendezkedtek be. Következésképpen a magyarok magas fokú integrációs szintet értek el, amely gyakran ötvöződött asszimilációs törekvéssel. Nagyobb akadályok nem gördültek útjukba: a Svédország és Magyarország közötti kulturális különbségek aligha voltak áthidalhatatlanok. A magyarországi politikai légkör gátolta ugyanakkor a normális és életszerű kapcsolatok kialakítását a hazával: a hazalátogatás csak hosszú idő elteltével vált aktuálissá. Két fontos momentum volt pozitív hatással az állampolgárság-váltással kapcsolatban: egyrészt az, hogy a menekültnek minősülő magyarok feltétel nélkül megkapták a svéd állampolgárságot, másrészt az, hogy a flexibilis magyar identitás nem gördített akadályt az új állampolgárság felvétele elé. 2. A törökök állampolgársághoz vezető útja bizonyos szempontból hasonlított az irániakéhoz. A török vendégmunkások gyors visszatérésre számítottak, de ez később elhúzódott. Az állampolgársággal kapcsolatos kérdések csak akkor váltak aktuálissá, amikor a visszatérés gondolata körvonalazódott (főként, mert gyermekeik gyökeret vertek a svéd társadalomban). Amikor fokozódott a nyugtalanság Törökországban (és bizonyos mértékben Svédországban is az 1980-as évek közepén), egy időben nőtt a svédországi törökök biztonságérzet iránti szükséglete. A csoport beilleszkedési szintjét gátolta a nagy távolság a svéd kultúrától és a gondolkodásmódbeli különbségek, valamint sok esetben a „török életmódhoz" jó lehetőséget nyújtó elszigetelt életmód. Az alacsony beilleszkedési szint és a Törökországhoz fűző erős kötelékek konzerválták a török identitástudatot, és ellehetetlenítették az állampolgárság váltását. A török állampolgárságról való lemondás nehézségei ugyanebbe az irányba hatottak. A törökök honosítás iránti hajlamát bizonyosan növelni lehetett volna, ha a társadalom részéről liberálisabb szemléletmódot tanúsítottak volna a kettős állampolgárság iránt. 3. Annak ellenére, hogy a chileiek kevés akadályba ütköztek honosításuk során, viszonylag csekély érdeklődést mutattak a svéd állampolgárság felvétele iránt. Még ha kedvező feltételekkel is rendelkeztek a beilleszkedés szempontjából (jó képzés, politikai érdeklődés, a svédekkel azonos kulturális értékrend stb.), viszonylag kicsi volt a svéd társadalomban való aktív részvétel iránti érdeklődésük. Ez elsősorban a svédországi tartózkodásuk stratégiájától függött: kétséges volt az állampolgárság váltása és a beilleszkedésük a társadalomba, valamint megkésett is. Svédországi tartózkodásuk mégis markáns változásokat idézett elő a chileiek gondolkodásmódjában, amely a svéd állampolgárság iránt tanúsított fokozódó érdeklődés feltételéül szolgált. Bizonyos tekintetben hasonlít a chileiek honosodási mintája a nyugat-európaiakéhoz: lényegében instrumentális volt, az állampolgárságot érintő döntés kimenetele gyakran az előnyöket és hátrányokat latba vető számítás eredményén múlt. Erről az utóbbi évek tapasztalatai tanúskodnak, amelyek a Chilébe való visszatérést érintő döntéskor fejeződnek ki. 4. Még ha az irániak honosítási folyamata bizonyos tekintetben hasonlít is a törökökére, mégis önállóan kell vele foglalkozni, és összehasonlítva a másik három csoporttal, több változata van. Az iráni bevándorlás több hullámban ment végbe, különböző előjelekkel. Az iráni emigránskultúra nagymértékben heterogén, a jövővel kapcsolatos tervek
