Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

SZABÓ MÁTYÁS: Állampolgárság és identitás

kicsit is, és mikor érdekelt a svédségem. Külföldön mindig is jobb svéd voltam, mint otthon. Ha valaki rosszat mondott Magyarországon a svédekről, megsértve éreztem magam. Nem személyesen, hanem abból az okból, hogy Magyarországon nagyon pozitívnak tekintem a hűvös lutheranizmust, az egyenjogúságot és az igazság keresését, ami áthatja a lutheranizmust." (22. számú interjúalany.) Az identitás és valahová tartozás fogalma annyira közel állnak egymáshoz, hogy könnyebben kiismerhetjük magunkat köztük, ha megvizsgáljuk: Hol van a hazám? Egy néhány évvel későbbi látogatás során a következő történt. „Milyen érzés sétálni a szülővárosom utcáin svéd állampolgárként? Valószínűleg azonban nem lehetett sok mindent kezdeni azzal, ami akkoriban Magyarországon volt. De felismerjük a régi reflexeket, a jól ismert korrupt magatartást és a régi attitűdöket, és azt mondjuk, nagyon jó, hogy nem ide tartozunk! Természetesen különböző érzelmi kötődések fűznek Svédországhoz, mint például elsősorban a természet. Hogy az ország nagy, kevés ember él itt, és nem kell tolakodni. Valójában úgy néz ki, hogy nem maga a svédség ténye az érdekes, hanem az, ami ezen túlmutat, aminek minősége van. A zenét is ide kell számítani." (3. számú interjúalany.) A legtöbb magyar már rég választ adott a döntő kérdésre: Hol akarunk valójában otthon lenni? A válasz: Svédországban. Ennek elméletileg a kollektív nemzeti identitás gyengülését kellene eredményeznie, és hosszú távon bizonyosan ezt is idézi elő. A száműzetés évtizedei alatt az identitás ki volt téve a legkülönbözőbb hatásoknak. Hogy lehet közösséget vállalni olyan hazával, amelyik elnyomja, bántalmazza és elűzi állampolgárait? A figyelembe vett rendszerint a hazában történt események voltak, és az ezekből nyert jelzések. Ezek akadályozták meg, hogy teljes szívből közeledjünk a hazánkhoz. Végül Magyarország demokratikus és szabad lett, de ezáltal sem oldódott meg az identitás összes problémája. Ebből a háttérből próbáljuk tehát értelmezni a magyarok magas fokú beilleszkedési törekvéseit, amelyek magukban foglalják az állampolgárság váltása iránt tanúsított hajlandóságukat. Néhány jellegzetesség A kisebbségek megkülönböztetett helyzete A szomszédos országokból érkező magyarok honosítási folyamata, akik kisebbséget alkottak az eredeti hazájukban, eltér a magyarországi magyarokétól. Az előbbiek, mint például az Erdélyből érkezők számára, a folyamat egyszerűbb és kevésbé problematikus volt. Sokan közülük kétszer is cserélték állampolgárságukat magyarról románra, először az I 920-as trianoni szerződés nyomán, majd I 940 és I 941 táján, amikor Erdély ismét több éven keresztül Magyarországhoz tartozott. Ezek a körülmények és a kisebbségi státus problémái kialakítottak bennük egy készséget, amellyel felül tudtak kerekedni a svédországi száműzetés nehézségein. Az állampolgárságról vallott nézetük a kisebbségi magyarok körében egészen más, mint a magyarországiakéban. A magyar állampolgárságot nagyon meg tudták becsülni. Még napjainkban is találhatunk olyan Svédországban élő erdélyi magyart, aki azon gondolkodik, hogy megszerezze-e a magyar állampolgárságot. A magyarázatot a múlt adhatja, ami az öregek esetében bizonyosan vegyül némi nosztalgiával a múlt iránt, amikor Erdély még Magyarországhoz tartozott. De azzal is össze-