Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

SZABÓ MÁTYÁS: Állampolgárság és identitás

függésben áll, hogy Magyarország demokratikus és független lett, és nyitott a külföld felé. Sok kisebbségben élő magyar számára nagy jelképes értéke van, ha birtokol valamit Magyarországon, egy kis darab földet vagy egy nyaralót. Ez azonban csak akkor lehetsé­ges, ha magyar állampolgársága van az illetőnek ( 15. számú interjúalany). Erdélyi magyarok 1978 után kezdtek nagyobb hullámokban Svédországba érkezni, és a bevándorlás folytatódott egészen az I 989-es változásokig. Rendszerint nem lehe­tett legálisan elhagyni Romániát. A magyarok kivándorlása az etnikai tisztogatás eny­hébb formája volt, amely Erdély elrománosítását tűzte ki célul. A kivándorlási eljárás, a szükséges engedélyek beszerzése, amellyel bizonyították, hogy az illető nem tartozik semmivel a román államnak (például tandíjtartozás) egy olyan procedúra volt, amelyet megismételtek öt év elteltével, amikor végleg le akartak mondani a román állampolgársá­gukról. Ez akadály nélkül ment, ha valaki kiegyenlítette a számláját. A román állampol­gárságról való lemondás, amely az etnikai elnyomást testesítette meg, sokak számára szívügynek számított. Gondolkodás nélkül hajlandóak voltak elhagyni a román állam­polgárságot, és Svédországba érkezésük után azonnal nekiálltak összegyűjteni az össze­get, amelyet a román állam a román állampolgárság alóli felszabadításért követelt. Tekin­télyes összegek forogtak kockán, ha a család nagy volt. Akik Erdély elhagyása mellett döntöttek, magasan képzett egyének voltak (a család­jukkal együtt). Sokkal jobban érezték az etnikai elnyomás hatásait, mint mások. Nem hagyták asszimilálni magukat a román társadalomba, és nem akartak konfrontálódni a hatalommal, hogy mártírhalált haljanak. Különbségek vannak tehát a svédországi ma­gyarok között attól függően, hogy melyik országból jöttek. Ez főként a magyar identi­táshoz kötődő viszonyulásukban mutatkozik meg, amely az erdélyi magyarok esetében intenzívebb, erősebb, és ezt gyakran kifejezték is. Az identitás élménye azonban nem akadályozta meg őket abban, hogy jelentős erőfeszítéseket tegyenek a svéd társadalom­ba való beilleszkedés érdekében. A korábbi kisebbségi helyzetük érték lett az új hazá­ban, és ez eredményezte a nagyfokú hajlandóságot az új szituációk megismerésére (23. számú interjúalany). A nyelv is adu volt a kisebbségi magyarok kezében: jobban felké­szültek egy új nyelv elsajátítására, mivel gyakorlatilag már kétnyelvűek voltak, amikor Svédországba érkeztek. Ezenfelül a korábbi kisebbségi státus hozzájárult ahhoz, hogy rugalmasabbá váljanak. Az általános felfogás szerint romániai helyzetüket kell összeha­sonlítaniuk az ittenivel. Az összevetés eredménye kézenfekvő: hálásak, hogy Svédor­szágban lehetnek. Ritkán hallunk egy Svédországban élő erdélyi magyart a svéd viszo­nyok miatt panaszkodni. Ennek megfelelően különbözik az állampolgársággal kapcsola­tos attitűdjük is az anyaországból érkező magyarokétól: hatalmas tapasztalatuk van az állampolgárság és a nemzetiség közötti különbségtételben, ami problémamentessé teszi a honosításukat. Ezért tartják a svéd állampolgárság legfőbb értékének a biztonságot, és teljes szívből elfogadják új hovatartozásukat. További jellegzetességek A bevándorlási hivatal által bevett honosítási gyakorlat, amely az I 980-as évek vége felé érvényben volt, három kategóriába osztotta a magyarokat: I. akik legálisan vándoroltak ki, öt év svédországi tartózkodás után kapták meg a svéd állampolgárságot; 2. akik politi-

Next

/
Thumbnails
Contents