Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

Helyzet - A muzeográfia és a fotográfia szerepe a néprajzi múzeumokban. (Szántó Diana interjúja Jean-Claude Duclos-val)

A muzeográfia és a fotográfia szerepe a néprajzi múzeumokban Interjú Jean-Claude Duclos-val A Musée Dauphinois* és a Musée de la Résistance

2 igazgatójaként két tisztet is betölt egyszerre. Hogy fér össze egymással ez a látszólag egymástól távol álló két feladat? Röviden azt mondhatnám, mindkét múzeum ahhoz a kategóriához tartozik, amelyet egy ideje Franciaországban „társadalmi múzeumnak" neveznek. Hogy ez mit is jelent valójában, azt nehéz megmondani, mert nem létezik általánosan elfogadott definíció. Én úgy foglalnám össze, hogy valójában a néprajzi múzeumok egy újabb generációjáról van szó, az „écomusée" egy egyenes ági leszármazottjáról. Az 1970-1 980-as években a hagyományos néprajzi múzeumok mély válságon mentek keresztül, ez a válság egyébként még ma is tart, és igen súlyos következményei vannak. Válaszképpen a válságra egyszer csak az I 970-es években feltűnt az écomusée, a múzeum egy új koncepciója, mely nem teljesen idegen '68 szellemétől, és amely az intézményeket - beleértve a múzeumot - éppen úgy újraértékeli, mint az emberek más világokhoz való viszonyát. Mivel a múzeum egyre inkább egyfajta elitnek fenntartott kultúrpalotává alakult, szükségesnek látszott egy újfajta megközelítés, mely figyelembe veszi az emberek szempontját, előbb a vidéki régiókban, majd elég gyorsan a városiasodott, iparosított területeken élő emberekét. A cél az volt, hogy ez a népesség a kezébe vehesse a sorsát a saját történelmén keresztül, amit ebben az időben kezdtek kulturális örökségnek hívni. Ez az útkeresés lehetővé tette egy újfajta muzeográfiai nyelvezet kialakulását, úgy mondanám, megszületett a tér és idő muzeográfiája. Ennek az a sajátossága, hogy megpróbál a helyi fejlesztésről szóló gondolkodás szolgálatába állni. Méghozzá úgy teszi ezt, hogy bevonja az érintett lakosságot. És ezeknek a céloknak az eléréséhez az interdiszciplinaritásra támaszkodik, vagyis a néprajz és az etnológia határain jócskán túllépve kérdőre vonja a történelmet, földrajzot, gazdaságtudományt, nyelvészetetés még sorolhatnám. Ha mára az écomusée vesztett is népszerűségéből és eredetiségéből, számomra mindezek a sajátosságok továbbra is érvényesek, amikor meg akarom határozni, mi tesz egy múzeumot „társadalmi múzeummá". Ezeket az elveket mi is követjük itt Crenoble-ban, úgy a Musée Dauphinois-ban, mint az Ellenállás Múzeumában. Ahogy említette, az écomusée fogalma ma már csaknem elavultnak számít. Az első lelkesedés sokat vesztett lendületéből, és rá kellett döbbeni, hogy mint a múzeum megmentésére szolgáló csodafegyver nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Igaz, hogy az écomusée-t sokan és sokszor kritizálták, amiért részt vett egyfajta forradalmi utópia megteremtésében, ennek minden ideológiai felhangjával. Én nem értekegyet ezzel a kritikával. Elismerem, hogy az utópia valóban része volt ennek a mozgalomnak, de végtére is utópiára szükség van minden időben és mindenhol. Egy kicsit benne van