Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

Tabló - Emlékmű. Sántha István, szerk.: Halkuló sámándobok. Diószegi Vilmos szibériai naplói, levelei Nagy Zoltán

Emlékmű Sántha István, szerk.: Halkuló sámándobok. Diószegi Vilmos szibériai naplói, levelei. Budapest: L'Harmattan - MTA Néprajzi Kutatóintézet. 2002. 467 p. /Documentatio Ethnographica, 18./ IDiószegi Vilmos első szovjetunióbeli, szibériai útjának dokumentumait foghatjuk kezünkbe a Sántha István szerkesztette kötetben. Annak a Diószegi Vilmosnak, aki a magyar néprajztudomány emblematikus személyisége volt. Személyében jelenítette meg a magyar néprajznak azt a nem dominánsan jelentkező hagyományát, mely szerint párhuzamosan végezhetők a magyar nép kultúráját vizsgáló tanulmányok, valamint az etnológiai vizsgálatok. Ez a sajátos helyzet, amely kialakulása óta jellemzi tudományszakunkat, nyilvánvalóan a magyar etnológia születésének körülményeivel magyarázható: nem a gyarmati népek megismerésének vágya, hanem az Európában rokontalan magyar nemzet eredetének feltárása iránti igény hozta létre. A magyar népi kultúra megismerésével párhuzamosan indultak expedíciók a finnugor népek által lakott területekre, így Szibériába is, rokon népeink kultúráját tanulmányozni. A magyar néprajztudomány ezen korai korszakának pregnáns képviselője Jankó János, akinek mind magyar tájmonográfiái, mind finnugor összehasonlító néprajzi írásai megkerülhetetlenek a mai napig. De akár a finnugrisztika, a Szibéria-kutatás úttörőjét, Reguly Antalt is lehetne itt idézni. Ennek a hagyománynak megfelelően Diószegi egyaránt végzett magyarországi néphitkutatásokat; összehasonlító néprajzi kutatásokat, melyek a magyar néphittől a finnugor, mandzsu-tunguz és török népekig vezették el; valamint etnológiai tanulmányokat is. Emellett emblematikus személyiséggé teszi Diószegit az is, hogy ugyanazt a kérdést veti fel kutatásaiban, ami sokáig jellemző volt a magyar néprajzra, ezen belül a néphitkutatásra is. 0 is a magyar kultúra honfoglalás előtti rétegeit, egészen pontosan a pogány magyarok hitvilágát kívánta megismerni, úgy mint korábban Ipolyi Arnold, Kandra Kabos vagy akár Róheim Géza. Ennek az általa minden korábbi kutatónál pontosabban definiált pogány hitvilágnak (a honfoglalás korának magyar népi hitvilága) analógiáit a finnugor, török és egyéb szibériai népek vallásaiban vélte felfedezni. A hasonlóságok kimutatására minden addiginál precízebb metodikát, a genetikus-etnikus módszert dolgozta ki, amelyet módszertani tanulmányában pontosan publikált is (Diószegi 1954). Kutatásának talán ezek azok a vonatkozásai, amelyek személyét a laikusok számára is rendkívül népszerűvé teszik, amelyekegyes könyveit bestsellerekké avatják (Diószegi 1967). A korai magyar finnugor néprajzosok és nyelvészek jelentős, gyakran igen hosszú terepmunkát végeztek, a rendelkezésükre álló idő alatt lehetőleg minél nagyobb területeket bejárva, körbeutazva. A Regulyt követő első generáció képviselői közül az 1880-