Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

Tabló - Örökségünk: a vidék és néhány újraértelmezési kísérlet. Michel Rautenberg- André Micoud- Laurence Bérard - Philippe Marchenay, ed.: Campagnes de tous nos désirs. Patrimoines et nouveaux usages sociaux Körösi Katalin

ség" terminusnál. A francia társadalomtudományban, ezen belül az etnológiában - amely a magyar szóhasználattal ellentétben a saját kultúra kutatását is magában foglalja - a fogalom használata immár két évtizede polgárjogot nyert. A téma elméleti és gyakorlati kérdéseinek jelentős szakirodalma van. A fogalmat a közgazdász Marc Guillaume (I 980) hozta be a köztudatba. 1980-as munkájában az „örökségnek" egy egészen tág megközelítését javasolja, amely szerint „egyszer minden örökség lesz". Az e tanulmánykötet alapját képező kutatási program a rurális örökség mibenlétét illetően egy 1994-ben készült minisztériumi jelentést vesz alapul (Chiva 1994:1 )• A meghatározás szerint a fogalomba a következők tartoznak bele: „a földből, tágabb értelemben a természeti erőforrások kiaknázásából élő emberek által alakított táj, a védett és nem védett épületek, amelyet rurális építészetnek nevezünk; a föld terményei, amelyek a helyi adottságokat és az azt megművelő emberek igényeit tükrözik; mindazon gyakorlat, eszköz és szaktudás, amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az adott helyszínen bárminemű helyreállítás, karbantartás, változtatás vagy modernizáció az épületek, a település és a táj alkotta egység szerkezeti és esztétikai logikáját szem előtt tartva valósulhasson meg". E jelenségek megközelítése azonban számos elméleti és gyakorlati módszertani problémát vet fel. Az értelmezésre több szint kínálkozik. A kérdés vizsgálható az adott közösség szempontjából, belülről nézve - ha úgy tetszik, émikus megközelítésben: a vizsgált társadalom tagjai saját kultúrájuk mely elemeit tartják méltónak és alkalmasnak arra, hogy azt „örökségnek" tekintsék? Ezek kijelölésében milyen társadalmi és tudati folyamatok jutnak szerephez? Bár az ilyen és ehhez hasonló kérdésfelvetések rendkívül izgalmasak és aligha megkerülhetők, a kulturális és természeti örökség elemzése nem függetleníthető a - legalábbis jó részben - felülről érkező ideológiai hatások és a politikai-gazdasági döntéshozatal különböző szintjeinek vizsgálatától. Mindezt a jelen kutatási program is kiválóan mutatja, hiszen a program gazdája is az etnológiai örökséggel kapcsolatos feladatok koordinálására hivatott költségvetési szerv. Mi több, egyes kutatások finanszírozásában egyéb intézmények is részt vettek. Tizenhat tanulmányból öt készült nemzeti parkok közreműködésével, amelyeknek egyébként a francia törvények kulcsszerepet biztosítanak a természeti és kulturális örökséggel kapcsolatos fejlesztési stratégiák kidolgozásában. A támogatók között található még regionális idegenforgalmi hivatal és mezőgazdasági termelők érdekvédelmi szervezetei is. A helyzet kissé paradox, mivel az említett szervezetek a kutatásnak egyszerre részesei és tárgyai, mindenesetre kiválóan mutatja azt az össztársadalmi érdeklődést, amely Franciaországban a kulturális örökség, azon belül is a vidék értékeinek számbavételét és marketingjét övezi. A téma aktualitását az is tükrözi, hogy a program a tudomány igen különböző területein tevékenykedő kutatókat ösztönzött részvételre, és ami talán még ennél is fontosabb, interdiszciplináris együttműködésre. S noha eddig csak a téma francia vonatkozásairól esett szó, a vizsgálat túllépett a határokon, s egyes alprogramok a rurális kulturális örökség problematikáját más országok - többek között Magyarország-, népcsoportok példáin keresztül is elemezték. A kötet első tematikus egységének középpontjában az a kérdés áll, hogy az egyes tájak kulturális és/vagy természeti örökséggé nyilvánításának milyen politikai aspektusai vannak, illetve az, hogy egyes területek ily módon történő kiemelésének, a környezetüktől való megkülönböztetésének milyen hatásai vannak az ott élő közösségre. Továb-