Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

LAJTAI LÁSZLÓ: A minangkabau gyógyító orvosantropológiai zemszögből

tekintete gyakran volt huncut. Úgy tűnt, alaposan megfigyeli, ki jön, ki megy, érződött személyes kontrollja a helyiségben zajló események felett, irányította a beszélgetést, a történések sorát, de hangjában nem érződött agresszió. Figyelt azokra, akik kliensként elé ültek, végighallgatta, amit neki mondtak, észlelte a konkrét kliens felé a helyiségben másoktól irányuló tekinteteket, kommentárokat, kiegészítéseket, reagált a hozzá érkező interakciókra. Arra a kérdésre, hogy mikor és hogyan lett dukun, misztikusnak ható magyarázatot adott. Jelezte, hogy a családjában már előfordult ez a foglalkozás. Elmondta, hogy ő már hároméves kora óta dukun, tehát gyermekkorában érezte meg, hogy különleges képességei vannak. Képes például látni a múltat és a jövőt, valamint olyan dolgokat, amelyek valahol távolban vannak. Képes befolyásolni a különféle szellemi lények tevékenységét, hatását. E lények között említésre került a mohamedán kultúrához kapcsolódó dzsinn, a maláj kultúrához kapcsolódó hanti és még több másik is, ám feltehető, hogy ezek között sok átfedés van. Említette, hogy saját házi szellemeinkkel különösen szoros kapcsolatunk van. A lények befolyásolják életünket, de megfelelő módon, amire például ő képes, az ember is befolyásolhatja őket, illetve a ránk gyakorolt hatásukat. A dukun említette, hogy ő már valójában sokkal több időt, több száz évet megélt, utalva arra, hogy régen csak ő érezte különlegességét, és az ehhez kapcsolódó dolgokat csak magában (titokban?) végezte. Ilyen keretek között kilenc éve végzi ezt a tevékenységet. Közvetlen gyógyítótevékenységének jellegzetessége egy speciális mozgássor volt, amit minden hozzáfordulónál elvégzett, és ami esetleg kiegészült más tevékenységekkel is. Ez a mozgássor az egyes klienssel való kontaktusának részét képezte. Az egész kezelés tipikusan a következőképpen nézett ki. Miután egy érkező egy ideje már ott volt, és néhány korábbi kezelést végignézett, a dukun hívására kiült őelé. A dukun és a kliens egymással szemben ülnek törökülésben, a dukun a fal mellett, kissé az egyik sarokban, a kliens beljebb, a szoba közepe felé. Körben, félkörívben a többi jelenlévő. Néha már az előzmények során kiderült, hogy valaki miért jött, vagy ismert, visszatérő problémája volt, de gyakrabban ekkor kérdezte meg a dukun. A kliens röviden elmondta a problémát, majd rövidebb dialógus következett, amit, mint már említettem, a dukun részéről másokkal (például velem) folytatott dialógusfoszlányok fűszereztek. Ezekben a kliens általában nem vett részt, úgy tűnt, ez így illik. Néhány perccel később a dukun elővette az egyik zacskót maga körül, majd, miközben a beszélgetés zajlott, kibontotta, megnézte, és kivette a benne lévő tárgyakat, s azokat részben egy előtte lévő kis tálcára tette. Egy késsel a citromot ketté- vagy néhány részre vágta. Majd, általában a citrom felvágása után, jött a jellegzetes mozgássor. Szemét becsukta, és két kezével, testével, de főleg a jobb kezével rángatózó mozdulatokat tett, amit néha úgy is lehetett értelmezni, mintha valami láthatatlan dolgot ki akarna húzni.Talán transszerű állapot is kísérte, mindenesetre ilyenkor nem beszélt, ugyanakkor elég rövid ideig tartott, körülbelül 20-30 másodpercig. Egyegy kliens esetén általában két-három ilyen mozgásviharra került sor, néha többre. Problémától függetlenül ez mindig ugyanúgy zajlott le. A mozgásssor előtt vagy után kapta meg a kliens bajának magyarázatát. A mozgássor után még egy kis csevely következett, tehát még egy ideig ott volt előtte a kliens, majd a dukun beszélgetős hangsúllyal a receptíró nő felé fordult, és lediktált valamilyen receptet. A hölgy felírta egy füzetbe, kitépte a papírt, odaadta a kliensnek vagy egy hozzátartozójának. A kliens közvetlen kezelése így finoman véget ért, a kliens hátra- vagy oldalra húzódott.