Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

LAJTAI LÁSZLÓ: A minangkabau gyógyító orvosantropológiai zemszögből

lingua francaként szolgált Délkelet-Ázsiában, általánosan értették Szumátrán is. Az indonéz államnyelvet pedig a 20. század elején a maláj nyelvből alakították ki. Az utóbbi évtizedekben Indonéziában az iskola, az adminisztráció és a média döntő többsége indonéz nyelvű lett, az indonéz nyelv ismerete a minangkabauk körében is általánosnak mondható (amit a nyelvrokonság megkönnyít). A 20. század végére a minangkabau gondolkodás- és szokásrendszerben a hagyomány (helyi szóval: adat) és az iszlám élő, működő és a mindennapi gyakorlatban különösebb konfliktusok nélküli integrációja alakult ki. A minangkabauk ma egy hármas egységben egyaránt lojálisak az adat (a hagyomány), az iszlám és a pánindonéz nemzeti kormányzat iránt, és gazdaságilag sikeres etnikai csoportnak számítanak. A minangkabauk által benépesített földrajzi területen, Középnyugat-Szumátrán számos aktív és kihalt vulkán található. Ez a termékeny vulkanikus, tagolt fennsík az eredeti minangkabau terület. A népsűrűség viszonylag nagy, a mezőgazdaság alapvetően árasztásos rizsművelésen alapszik. A holland gyarmatosítók a hagyományosan termesztett növények helyett ezen a területen is előírták, hogy mit kötelező nagy ültetvényeken termelni. Itt ez a termék a kávé lett, ami a mai napig a fő mezőgazdasági exportcikk. Eredetileg a fennsíkon lévő Bukittingi volt a legjelentősebb minangkabau város, később az adminisztratív és gazdasági központ átkerült a tengerpartra, Padangba. Jelenleg is ez a tartomány fővárosa. Az utazás, kereskedés, migráció és emigráció gyakori és preferált szokások e népcsoportnál. Van egy szavuk is (merantau) az elköltözésre, szerencsét próbálásra, amely régebben a fiatal férfiak privilégiuma volt, ma már azonban a nők körében is előfordul (Tanner 1982). A tanah datar a tulajdonképpeni minangkabau „anyaország", a nyugatszumátrai felföld, a rantau pedig a tágan felfogott migrációs körzet (Sanday-Kartiwa 1984). Nem oly régen a turizmus is jelentős volt e területen, azonban a I 997-1 998-as valutaválság, az azt követő politikai felfordulás, a Jáván előforduló alkalmi robbantások és etnikai villongások, valamint az észak-szumátrai Aceh tartományban folyó szeparatista harcok híre miatt Szumátrán is jelentősen visszaesett az idegenforgalom. Szumátra nagy részén a közbiztonság ugyanakkor kifejezetten jó, a természeti és kulturális kincsek pedig felbecsülhetetlenek. A szunnita mohamedán minangkabauk rokonsági rendszerének fő jellegzetessége a fogadásokra épülő bivalyviadalokon kívül - a matrilinearitás (a mai helyzet leírására lásd Blackwood 1999). A leszármazási csoportot su/cunak hívják, asu/cucímei anyai nagybácsiról unokaöcsre szállnak. A leszármazási csoport exogám, a települések pedig régebben dominálóan endogámak voltak. A lokalitás matrilokális. A válás és a tehetősebbek között a többnejűség hagyományosan elfogadott és nem ritka. Válás esetén a férj költözik el, a vagyon természetesen a feleségé marad, hiszen a vagyon öröklődése a matrilinearitás miatt a nők ágán történik, így a tulajdon az anyaági leszármazási csoport birtokában van (Blackwood I 997). Az apa saját tulajdonára, ha az nem közös szerzemény, saját anyai leszármazási csoportja igényt tarthat. Földtulajdonlási kérdésekben azonban természetesen sok konfliktus is adódik (Colombijn 1992). Városokban ma már egyértelműen a neolokalitás a preferált. A nemzetségi szervezet azonban még az indusztrializált Padang városában is élőén megmaradt (Evers 1975). Az (eleinte holland) etnográfusok figyelmét hamar felkeltette a matrilinearitás, és már korán annak felbomlását