Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 6/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2003)

HELTAI GYÖNGYI: Színház és interkulturalitás

politikai irányváltással együtt járó nyugat-kelet irányú régióváltás milyen új feladatokat ró művészre és nézőre a távoli kultúrából érkező produktumok interpretálásában és befogadásában? Az első hírt a botrányról I 952. december 30-án olvashatjuk egy Népművelési Minisztériumi feljegyzésben,

12 mely a kínai kulturális delegáció jelenlétében bekövetkező kínos eset után a műsort engedélyező személy felelősségre vonását sürgeti. „Információt kaptam, hogy a Margitszigeti Nagyszállóban divatbemutató keretében botrányos műsor fut. A valóban tarthatatlan műsor mellett külön kellemetlenség, hogy van benne egy kínai nyelvet kifigurázó szám is. A szám előadásánál a kínai kulturális delegáció is jelen volt és ez rendkívül kínos helyzetet teremtett. A számot Murányi Lili adta elő, a műsor jóváhagyója Schmolka/?/. Kérem azonnal bekérni az egész műsort, különösen ezt a számot, és a legsürgősebben letiltani. Kérek javaslatot felelősségre vonás szempontjából is."

13 A fenyegető hangú, a „kínai nyelvet kifigurázó számot" minősítő (botrányos, tarthatatlan), de a sértés mibenlétét pontosan meg nem fogalmazó feljelentésre több reagálás született. Legtanulságosabb a színésznő őszinte naivitásról tanúskodó védekezése. Ez rávilágít arra, hogy a népi demokráciákkal építendő kulturális, színházi kapcsolatok szakadatlan sürgetése mellett sem az egyébként mindent megszabni akaró hatalom, sem az új kultúrpolitikai irányt lelkesen követő művészek nem tételezték fel az eltérő kulturális tradíciókból fakadó különböző befogadói olvasatok lehetőségét. Adott esetben a kínaiak saját nyelvük hangzásához fűződő elképzelésével nem volt összeegyeztethető a magyar olvasat, mely a pesti - gyakran etnikus elemekből építkező - bulvárhumor hagyományos logikája szerint humorforrásként használta a kínai nyelv magyartól eltérő hangzását. A színésznő beszámolójából kiderül, a kínaiakkal való korábbi kulturális kapcsolat híján fel sem tételezte, hogy a „speciális magyar humor" számukra sértő lehet. „ 1952. dec. 28-án a Margitszigeti Nagyszállóban sajnálatos eset történt. Előjáróban meg kell említenem azt, hogy amikor nemrégen a kínai népi együttes Magyarországon járt, a művészi körökben hosszú ideig, még mai is, a művészi élményeken kívül, kedves történetek jártak szájról szájra a kínai népi együttesről, akiket nagyon megszerettek. Ebből az alkalomból született egy kis anekdota, amit számtalan esetben hallottam és igen kedvesnek találtam, s az volt a véleményem, hogy ez a kedves anekdota is azért született meg, mert a kínai népi együttes maradandó nyomot hagyott bennünk. Megpróbálom leírni - habár leírva nem olyan jó. A kínai nyelv egészen más zenéjű, hangzású, mint a magyar. A magyar egy kemény, míg a kínai lágy, magas fekvésű, dallamos. Ebből az ellentétből született az alábbi kis történet. Amikor a kínai népi együttes itt járt, egyik este elmentek az Operába, ahol Székely Mihály énekelt. A szünetben felkereste Székely Mihályt az egyik kínai et. egy tolmáccsal. A kínai et. pár szót mondott /itt hangban jeleztem a magas fekvésű nyelv dallamát/, mire Székely Mihály közismert mély basszusán megkérdezte a tolmácsot: »Mit mondott?« Mire a tolmács: »Azt mondja az et., hogy nagyon tetszett neki az előadás.« Megint a kínai et. mondott valamit, ismét a jellegzetes hanghordozással, mire Székely Mihály mély basszusán megkérdezi: »Mit mondott?« Mire a tolmács: »Azt mondja az et., hogy ezt a szerepet ő énekli Kínában.« Meg kell mondanom, hogy a történetnek nagy sikere van általában, mint kedves történetnek. A szigeti szállóban jelen voltak kínai et.-ak és éppen az adta nekem az ötletet, hogy ezt a történe-