Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)

A. GERGELY ANDRÁS: A rai azonosság- és régióképző szerepe

örökségéből, az egyiptomi-libanoni érzelmes dalokból, az orani kocsmazenéből eredő, és a hagyományos arab költészet polgári romantikus elemeit a szabad élet lírai-ritmikus recitálásává alakító műfaj. Megjelent benne a „fennkölt" és „illedelmes" slágernyelvnek, a szertartásos társadalmi események zenei poétikájának tudatosan ellentmondó csapodárság, szabadszájúság, csakazértis-indulat, kihívás is, nemegyszer olyan kulturális mintakeveredés formájában, stíluscsavarintás vagy átköltés és parafrázis alakjában, amely mindennemű korábbi morális és spirituális sztereotípiával szakított. Egy korszak s abban is leginkább egy korosztály meghódítására induló kulturális áramlat, élményanyag és érzületetika lett belőle. A „társadalmi" és a „zenei", mint a techno vagy a rave esetében, a raiban is a „testületi" vagy közösségi (korporativ) szocialitást erősíti, egyfajta sajátos „neotribalizmus" formájában (lásd erről részletesebben a kortárs vitákat és vélekedéseket Maffesoli [2001], Pourtau [2001], Métais [2001] és Hampartzoumian [2001] esszéiben). Maszkulin és feminin kontrasztok (hang, test, modor és imázs) Aki belehallgat a világzenei sorozatokat forgalmazó CD-kiadók algériai, tunéziai vagy északafrikai lemezeibe, meglepetéssel konstatálhatja, hogy Mohamed Amine vagy számos más népszerű énekes az európai fül számára szokatlan, magas „kappanhangon" énekel, szinte a müezzin messzire ívelő tónusában, hajlított dallamokkal, cizellálva. Feszes kontrasztot hordoz ez a feminin tónus, főképp egy „férficentrizmusáról hírhedett" világ képviseletében. A hang színei és a megjelenítés selymes bája, no meg a színpadias kellékek egész arzenálja hordozza az imázs komplex tartalmát, mely teljes ellentmondásban áll a harcias berber lovasok turistariogató támadásával, s magának a „maszkulin" alaptónusú iszlámnak egész imázsával. A zenei tájkép másik felén a nőies férfiak és férfias nők keverékét élesebben láthatjuk. Eina Ellayali egyiptomi filmsztár és igazi kémnő az arab zenében mint „a Végzet Asszonya" hódított. Omme Kolsoum pedig kairói díva lévén egy olyan világváros lakóinak kedvence volt a 19. század utolsó éveiben, ahol a milliós lakosság nyolcvan százaléka egyiptomi volt ugyan, de a maradék húsz százalék görög, olasz, francia, német, angol és török népesség olyan ellensúlyt jelenthetett a stratégiai, gazdasági s így a kulturális hatásokban is, hogy a város zenéjében szervesült a nyugat-európai és az arab kifejezőeszközök kölcsönhatása vagy tán inkább sajátságos keveréke. A kairói zenei élet ellenpontján (s igen kontrasztos társadalmi szerepben is egyúttal) a ma 79 éves asszony, a „Rai Anyja", Cheikha Remitti tündökölt, számaitgasbával ésgue/ia/lal kísérve (ágasba nádfuvola, a guellal báránybőr ütőhangszer). Remitti ama női csoport reprezentánsa, amely feldúlta a polgári normákat s még inkább az arab státusszabályokat: énekesnek állt esküvői zenészek közé, férfinak maszkírozva, mint egy antinő, aki kilépett a hagyományosan hangsúlyos rokonsági kötelékek feleség/unokahúg/nagynéni/leány leosztásából, s autodidakta módon szerzett zenei ismereteket. Neve a „remettez-moi ça!" kifejezés eltorzított változatából származik, azaz (kocsmai fordításban): „lökjön még egy pohárral!" jelentést vett magára, híven a nonkonform zenészéletmód identitásformáló szo-