Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)
A. GERGELY ANDRÁS: A rai azonosság- és régióképző szerepe
A. GERGELY ANDRÁS A rai azonosság- és régióképző szerepe Ez a tanulmány a régió fogalmát igyekszik egy zenei, éneklési stílus - egy sajátos zenei beszédesemény - segítségével megközelíteni. A körülhatárolandó nagytáj a Maghreb, a vizsgált zenei önkifejezési mód pedig a rai. A szerző igyekszik bemutatni a rai történetét, kialakulásának gyökereit, majd jelenlegi szerepét a globalizálódó világban. Ezen belül egyfelől egy zenei, kulturális hagyományt, másfelől egy romantikus érték- és életmódmodell átalakulását, végül egy etnokultúra autentikusságának újraértékelődési folyamatát lehet nyomon követni. A rai mint mediterrán nemzedéki-kulturális mozgalom kezdettől fogva ellenkultúrát hordozott, és kollektív élményre épülő jellege főként abban fogalmazható meg, hogy keretet ad új generációk elszakadási kísérletének szüleik vallási hagyományaitól, családi értéknormáitól, társadalmi jelrendszerétől és szellemi örökségétől, megtalálva ugyanakkor egy közös identitás megfogalmazásának eszközét. A rai kultusza így válhat a nagytérségi integrációkkal szembeni ellenállás színpadává. fliz utóbbi két esztendőben több olyan szakmai vitán, tépelődésen, közös okoskodáson sikerült jelen lennem, ahol a régiófogalmak történeti, földrajzi, politikai, etnikai vagy más verziói kerültek fókuszba. Egyik-másik vita alkalmával az a hálátlan szerep jutott, hogy meg kellett védenem a kulturális, etnoregionális vagy nemzeti-történeti-politikai határokon átívelő régiófogalom elvi lehetőségét. A kultúra komplex rendszerében gondolkodva s ennek lehetséges dimenzióit belülről próbálva átlátni fölmerült egy hipotézis, melynek részbeni végiggondolására az alábbi példával tettem kísérletet. Idejekorán kell jeleznem, hogy bármennyire is szeretném teljes képét adni a választott témakörnek, nem lévén afrikanista, etnomuzikológus vagy Maghreb-szakértő, szükségképpen csak egy látványos szeletét fogom tudni ebben a megközelítésben értelmezni. Mentségemre szólhat talán mégis az, hogy a Maghreb-kutatások széles köre sem tárgyalja teljességgel e témakört, 1 s nincs önálló diszciplína, melynek antropológiai vagy történetszociológiai pers- ^ pektívája túlterjedne a hagyománymegnevezésen vagy valamely népikultúra-elem desk- 7 riptív megmutatásán. A nyugati Mediterránum déli partjáról indult s oda évszázadokkal később visszaérkező arab kultúra egysége természetesen nem tárgyalható érdemben faegyeden tanulmányban vagy előadásban, annál is kevésbé, mert a térség meghökkentő gazdagságú szaharai központjai, kozmopolita, továbbá idegen tömegekkel zsúfolt váró- gj| sai olyan földrajzi, életvezetési, értékrendi, éghajlati vagy mentális keresztutakon fekszenek, ahol a berber lovas harcosok és az egyiptomi tevekaravánok éppoly járatosak, mint az olajsejkek és a „túlélőturizmus", a föníciai romok éppoly szokványosak, mint a repülőgépek és az Ikarusz buszok, a francia sanzonok vagy a külvárosi szegénység. Következtetéseim, bár elméleti előtanulmányok és empirikus tapasztalatok előzik meg őket, tisztán hipotetikusak abban az értelemben, hogy nehezen igazolhatók épp a földrajzi távolságok okán. 24 1
