Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)

Helyzet - Wilhelm Gábor: A jelenkorkutatás dilemmái a néprajzi múzeumokban

résztémák egyre kevésbé ragadhatok ki ebből a mai összefüggésrendszerből, egyre nehezebben kutathatók a modern kor szinte teljes megjelenési formáinak a hatásaitól függetlenül. Ugyanakkor egy ilyen jellegű adottság önmagában a legritkább esetben bizonyult még elégséges feltételnek egy új tematikájú néprajzi kutatási boom megindulásához. Elég, ha csak a városetnológia kialakulására és-valljuk be, igen lassú - elterjedésére gondolunk. Legkésőbb a 2. világháborút követő évtizedekben a városiasodás mértéke a Föld számos részén megközelítette az ötven százalékot. Ennek ellenére - ha most Európára összpontosítunk- az I 990-es évekig a legjobb esetben is csak a Mediterrániumban, illetve Skandináviában találkozunk rendszeres városetnológiai kutatásokkal (Sanjek I 990: 163-1 65). A városi élet néprajzi kutatásának a szükségessége és az igénye természetesen számos konferencián megfogalmazódott (Kokot-Bommer, Hrsg. 1991; GreverusMoser-Salein, Hrsg. 1994), nem utolsó sorban az európai néprajz és az Európában dolgozó etnológusok egyre gyakoribbá és időnként gyümölcsözővé váló párbeszédének eredményeképpen (Timm 1999). Mindezek a hatások - az intenzív, hosszan elnyúló és széles körben folytatott viták tanulságai a néprajz helykereséséről részben a modernizálódó világban, részben a „társtudományok között", és ennek kapcsán az amerikai kulturális antropológia termékenyítő hatása a módszertanra - jelentős mértékben visszaköszöntek a jelenkor néprajzi kutatásaiban is. Legalább ennyire fontos azonban az 1960-as évek végének európai baloldali (diák)mozgalma, mely az I 970-es években részben újrastrukturálta a német nyelvű és a skandináv, illetve részben a brit néprajz tematikai palettáját, és számos korábban elhanyagolt témát kezdett hangsúlyozni (munkáskultúra, gyárak világa, termelés, fogyasztás stb.), részben a német néprajzon belül nemcsak bizonyos fokú nemzedék-, hanem identitásváltást is eredményezett. Hasonló mértékű hatást gyakorolt a néprajzi múzeumokban történő dokumentálás irányára a múzeumi gyűjteményeknek az úgynevezett meta-szemlélete, mely egyaránt táplálkozott a posztmodern fordulatból, a gyűjtemények történeti vizsgálatának előtérbe kerüléséből és a múzeumi raktárak telítettségének gyakorlati problémáiból. A „baloldali fordulat" Kelet-Európa országaiban is előtérbe állította a jelenkor kutatását a néprajzon belül (is) - ha teljesen más körülmények között is. Fontossá vált az adott korszak bizonyos megnyilvánulásainak - elsősorban a munkásfolklór, kiemelt állami ünnepek, modern átmeneti rítusok, valamint a falvak modernizációjának - a dokumentálása. Ezek a kezdeményezések az I 970-es évektől indulhattak meg igazán, egy részük (főképp a falukutatások) megmaradt a bausingeri kettes kategóriában (Bausinger 1984:9193), vagyis a változások közepette megmaradó hagyományokra voltak kíváncsiak. Ráadásul az 1980-as és 1990-es években a nyugat- és a kelet-európai kutatóknak megvolt a lehetőségük az időszakonkénti eszmecserére, az elvégzett vagy folyamatban levő vizsgálataiknak a kölcsönös bemutatására - nem ritkán az Österreichische Volkskundetagung vagy az Institut für Gegenwartsvolkskunde der Österreichischen Akademie der Wissenschaften által szervezett tudományos találkozók keretében. A kelet-európai politikai változások után, illetve az új évezred küszöbén érdemesnek látszott újragondolni néhány kérdést egy szűkebb európai kontextusban. Éppen ezért 2002 szeptemberében az Österreichisches Museum für Volkskunde és az Ethnographisches Museum Kittsee Közép- és Kelet-Európa nagyobb néprajzi múzeumainak munkatársait hívta meg Bécsbe, hogy a jelenkorral kapcsolatos tárgygyűjtésekről közö-