Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)

Tabló - Antropológia és irodalom konferencia Biczó Gábor

alkalmazott fogalmaknak - interpretáció, fikció, szöveg- a Friedrich Schlegel által megkezdett és mind a mai napig tartó hermeneutikai felülvizsgálatából származó eredmények figyelembevételét,

1 Bár, úgy tűnik, éppen ezek a kérdések - a jelentés, a kontextus, a diskurzus, a nyelv-jellemzik legjobban a kortárs antropológia erőteljes érdeklődését az irodalom iránt. Abban az értelemben, ahogyan az antropológiai szöveg irodalminak tekinthető, ugyanúgy az irodalmi textualizáció antropológiai alapkaraktere is nyilvánvaló. A szerző minden tapasztalata ugyanis közvetlen forrása a mű születését szolgáló szellemi erőfeszítésnek. Mondhatni nincs mű, amennyiben a hátterében nincs valamilyen reális empirikus élmény. Csak közvetve ugyan, de ez a kijelentés igaz még arra a fikcióra is, amelynek nincs reális denotátuma.

2 Az irodalom antropológiai alapjellemzőinek szemléltetésére kiváló példa lehet - természetesen számtalan más szerző mellett - Winfried Georg Sebald munkássága.

3 A Németországból Angliába települt író egyetlen témája a második világháború lehangoló élményének művészi módon és esztétikai eszközökkel végrehajtott feldolgozása. A hiteles történeti rekonstrukció, az események leírásán túlmutató mentalitástörténeti jellemrajz, a korszellem ábrázolása egyszerre irodalom és antropológia. Sebald egy interjúban fogalmazta meg, hogy a műveiben oly gyakran ábrázolt elementáris borzalom legfontosabb lélektani forrása lényegében egyetlen gyermekkori élményére vezethető vissza. A sorsfordító emlék, melyre a bajor szülőfalujából a szőnyegbombázásokkal elpusztított Münchenben történő látogatása során tett szert, olvasatában az életben egyidejűleg adódó létlehetőségeknek drámai, az elviselhetőség határait kijelölő példája. Az egzisztenciális élmény konstitutív műélménnyé szervesülése Sebald művészetének egészét befolyásoló esemény. Alapvetően ennek a felismerése, vagyis az antropológia és irodalom egyre karakteresebbnek tűnő érintkezési pontjaira irányuló reflexió igénye indította a Miskolci Egyetem Kulturális Vizuális Antropológia Tanszék és az Összehasonlító Irodalomtörténeti Tanszék munkatársait arra, hogy a két tudományterület, valamint a téma iránt érdeklődők számára lehetőséget teremtsenek egy, a hazai szellemi közéletből eddig sajnálatosan hiányzó vagy csak érintőlegesen tapasztalható diskurzus kezdeményezésére. Az irodalom és az antropológia találkozása egy olyan modell kidolgozását készíti elő, amelyben az ember által létrehozott szöveg a kultúra megértését hozzáférhetővé teszi. A két diszciplína közvetlenül adódó kapcsolódási pontja a szövegkonstrukció, illetve a kultúra textualizációjának a kérdése. Az önmagát klasszikus társadalomtudományi paradigmaként meghatározó antropológia kutatási gyakorlata szempontjából - elsősorban primer, empirikus pozíciójából - így kulcskérdéssé válik a vizsgált kulturális és társadalmi jelenségekre vonatkozó következtetések pontos „tolmácsolása", közvetítése. Ennek eszköze és egyben médiuma maga a szöveg. Az antropológia ebben az értelemben úgy is kezelhető, mint a szövegben és a szöveg által konstituált paradigma. A reprezentáció magas komplexitásfokú feladat, melyben a kutató (szerző) a vizsgált kérdést és önmagát egyidejűleg (kon)textualizálja. A felvetés ugyanakkor megfordítható. Végső soron, ahogyan már korábban utaltam rá, minden irodalmi szöveg legalapvetőbb fundamentumának, a kulturális alapélménynek textualizálása (fikcionalizálása) a szerzőt hasonló helyzetbe kényszeríti, mint az antropológust - éppen az elkészült szövegértelmezési lehetőségei folytán.