Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)

KOVAI CECÍLIA: Az átokról. „Cigány beszéd" a gömbaljaiak között

ban játék, a magyarokkal szemben viszont hatásos eszköz az adott helyzet uralására és irányítására. „Hogyan is jellemezhetnénk másképp a közösségen belüli beszédet, mint úgy, hogy szemben áll a gádzsókhoz intézett beszéddel, ami szigorúan tervszerű és a maximális hatékonyságra törekszik. A közösségi diskurzus ezzel szemben az öröm, az identitás és a kultúra diskurzusa... Nem az a célja, hogy valamilyen eredményt érjenek el általa, hanem az, hogy létezzen. Úgy beszéljenek, hogy közben semmit sem mondanak, ezerszer elismétlik ugyanazokat a híreket, unos-untalan ugyanazokra a közhelyekre jutnak, vég nélkül vitatkoznak üzleteikről, és szüntelenül ugyanazokat a történeteket mesélik el..." (Williams 2000:254-) Az átok Robi történetében e két diskurzus közti különbséget is jól érzékelteti, a „gádzsó asszonnyal" szemben a „tervszerűség" jegyében hangzott el, hiszen Robi egyvalamit akart az asszonytól, meggyet a kertjéből. A másik típusú, a cigányok között folytatott diskurzusban viszont Robi története azok közé az állandóan újra és újra elmondott történetek közé tartozik, amelyeket a cigányok szívesen mesélnek el egymásnak, hogy „unos-untalan ugyanazokra a közhelyekre" jussanak. Jelen esetben arra, hogy egy jó szöveggel

5 úrrá lehet lenni a gádzsókon (azaz a magyarokon). Az átok itt annak a „dzsuker szövegnek" a része, amelyet egy cigány gyakran használ a gádzsók ellen. Egy elhangzott átok kéttípusú beszédmódban is jelen lehet tehát, ilyenkor az az átok, amely az adott diskurzusban így értelmezhető. Arról többféle véleményt hallottam, hogy a magyarok átkozódnak-e egyáltalán, és azt hogyan teszik. Általában elég elterjedt az a nézet a gömbaljai cigányok között, hogy a magyarok másképpen viszonyulnak az átkozódáshoz, mint a cigányok, kevésbé veszik komolyan, ezért nem tartják be a szabályait sem. „Átkozódnak azok össze-vissza, azt se tudják azok, mit mondanak". Az átkozódás dolgában az oláh cigányok is külön pozíciót foglalnak el a gömbaljaiakkal, a magyar cigányokkal szemben. Eszerint ők sokkal jobban hisznek az átkokban, mint a magyar cigányok, ráadásul a nyelvük mögé rejtőzve nem is lehet tudni, hogy éppen mikor átkozódnak, vagy mikor mondanak valami kedveset. „Úgy átkozódik má' mint egy oláh cigány"; „Jobban átkozódik má', mint egy oláhcigány" - szokták mondani, ha valaki a gömbaljaiak közül valamilyen igazán sikerült átkot mond. Mivel az oláh cigányokat egyöntetűen „igazibb" cigányoknak tartják saját maguknál, átkozódás tekintetében is „előbbre vannak" a magyar cigányoknál. A fentiekben szépen fellelhető az a magyar - magyar cigány - oláh cigány kapcsolatrendszer, amely a gömbaljai cigány élet más területeit is alapjában meghatározza. Például a tisztáságról alkotott fogalmaiknál meghatározó a magyar minta, de ezeknek túlzott követése „kényessé" tesz egy cigányt, a másik oldalon az oláh cigányok „retkessége" található, ahová egy magyar cigány család csak akkor „süllyed", ha a családanya nem tesz eleget anyai és asszonyi kötelességeinek. Egyéb más „tipikusan cigány" tevékenységek esetében, mint a zenélés, a táncolás vagy az átkozódás, gyakran emlegetett tényező a „cigány vér" vagy inkább az „oláh cigány vér". A zenészek szokták mondogatni, hogy: „bennem van az oláhcigány vér". A vérséggel való magyarázat amúgy is divatos a számos területére nézve. Egy cigány fiú szerint például ő előbb tanulna meg cigányul, mint mondjuk én, merthogy ő cigány, „benne van a cigány vér". Ez a „cigány vér" tesz valakit tulajdonképpen cigánnyá. A telepen, ahol laktunk, él egy magyar férfi, Pisti. Szőke, kék szemű, tehát „kiköpött gádzsó". Mamóka egyik unokáját, Csitát vette el feleségül, ott él a cigányok között, részt