Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)
KOVAI CECÍLIA: Az átokról. „Cigány beszéd" a gömbaljaiak között
Ellenkező esetben viszont arról van szó, hogy nem szabad bárkit akármiért felelőtlenül elátkozni. Már csak azért sem lehet egy átokról a kimondása pillanatában eldönteni, hogy bűntelen volt-e vagy sem, mert az körülbelül ugyanaz a kérdés lenne, hogy egy adott vitában, konfliktushelyzetben kinek volt igaza. A fent említett találkák alkalmával azonban a cigány nyilvánosság alakítja ezeket, sokszor itt dől el, hogy melyik átok volt „úgy" mondott, melyik esemény bizonyítja a címzett bűnös vagy bűntelen voltát. Ennek a nyilvánosságnak az életében, a „közvélemény" kialakításában minden cigány részt vesz, ki ügyesebben, ki kevésbé. Egy átok sorsáról és milyenségéről tehát akár egyetlen ember is dönthet, feltéve, hogy jól irányítja az átokról szóló beszédeket, mint ahogyan ezt Savanyú és Teréz esetében is láthattuk, amikor Savanyú - jó beszélőképességének is köszönhető presztízsével - a maga javára fordíthatta a fent elmesélt átok történetét, tanulságát. Az öreg Bodár esetében inkább a többség döntött, hiszen egyrészt a Baloghok többen vannak, ezért erőteljesebben tudják alakítani az átkokról szóló beszédeket, másrészt vitás helyzetekben a Baloghok a Bodárokkal szemben mint közösség lépnek fel, és ilyen helyzetekben igyekeznek egységes véleményt képviselni. 4 Egy „speciális" átok családon belül A Bodár családban észrevettem egy olyan jelenséget, amelyet más családoknál nem tapasztaltam, és amely sajátos helyzetükből adódik: a családon belüli átkozódást. A testvérek előszeretettel mondogatják egymásnak, hogy „rohadjon el apád", és erre a másik általában kapásból visszavág: „rohadjon el a tiéd". Ezek általában a mindennapos kisebb veszekedések alkalmával kerülnek terítékre mint a vitát lezáró „tréfás" ugratások. A családon belüli veszekedéseket vezetik át tréfálkozásba az ilyen jellegű átkok, a családon kívül viszont mindenképpen egy nagyobb konfliktushelyzet kirobbantói lennének. Más családoknál ennek ellenére nem találtam példát ehhez hasonló belső átkozódásra. Bár a gömbaljai nagy famíliáknak is fontos egységei a nukleáris családok, közöttük folytonos az átjárás - szemben a zárt, kiterjesztett családokkal. Elég, ha csak a tulajdontárgyak állandó vándorlását nézzük a nukleáris családok között. Egy kávéfőző egyszerre több családban is szolgálhat, a cigarettakérések láncolata pedig összefűzi az egész cigánytelepet. A „cigányolásokkor" az információk csereberéje ugyanígy összeköti az egyes családokat. A Bodárok azonban ezekből többé-kevésbé kimaradnak. Az ő gazdasági kapcsolataikat más cigányokkal inkább a kölcsön, a piaci viszony és nem a csere jellemzi. Igaz, a többieknek is messze a legfontosabb saját gyerekeik, férjük, asszonyuk boldogulása, mégis ők szigorúbban őrzik az „idegen" cigányokkal körbevett kis családjuk határait, amelyen belül a „rohadjon meg apád", „rohadjon meg a tiéd" átkok az „ugyanaz a cigányember baszott", azaz a „testvérek vagyunk" jelentést hordozzák.