Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)

KOVAI CECÍLIA: Az átokról. „Cigány beszéd" a gömbaljaiak között

kerrel akarjuk visszautasítani egy rom kérését", írja Michael Stewart (1993) Daltestvérek című könyvében. „Az egyetlen járható útja ennek az, hogy az ember felvonultat valami legyőzhetetlen akadályt, azután megátkozza magát. Hónapokig tanácstalanul álltam, sőt gyakran dühbe is gurultam, amikor az emberek nem voltak hajlandók válasznak tekinteni egy egyszerű »nemet«, amivel valamilyen segítségadást célzó kérésüket akartam elutasítani. Ilyenkor mindig az újabb kérések és az azokra adott újabb elutasítások ördögi körében találtam magam, mert újabb és újabb személyek próbálkoznak meg ugyanazzal a kéréssel abban a reményben, hogy nekik tán csak sikerül majd meggyőzniük engem. Végül aztán rájöttem, hogy az egyedüli kiút az, ha mindent egy lapra föltéve megátkozom magam, sőt még inkább a saját gyerekeimet. Ha például az elutasításhoz hozzátettem: »Haijon meg a fiam (ti. ha hazudok), nem tudok elmenni« (Te merel muro sav, nastig zsav), az már elégséges oknak számított. Ha valaki még ekkor is tovább unszolt volna, az azt jelentette volna, teljesen hidegen hagyja őt a gyermekeim sorsa. Ha csak az én személyes akaratomról van szó, azt tromfolja az az elv, hogy segítenem kell a többi romának. Ha azonban megátkozom magamat, azzal a saját akaratom kérdését a problémán kívül helyezem." (Stewart 1993:

1 10.) Hasonló helyzetbe kerülve - mikor igazamat kellett bizonygatnom - magabiztosan vetettem be azonnal a „stewarti módszert", valami „anyám haljon meg" típusú átkozódással toldottam meg mondanivalómat, de a gömbaljai cigányok csak cinkos mosollyal feleltek rá: „Dik, átkozodol, mi lettél ma cigány" vagy „Dik, halljátok, azt mondja: anyám haljon meg". Ebben a helyzetben nagyobb volt a súlya a „cigányos beszéd" használatának, mint az átok bizonyító erejének, szerepének. Nem tudom, hogy átkomat komolyan vették-e vagy sem, ennek tisztázása valahogy elsikkadt közben. Az azonban világossá vált, ha már a beszédembe belefűztem a „cigányos" elemeket, az azt mutatta számukra, hogy jobban felvállalom, hogy cigányok között élek, ha nem is vagyok magam cigány. Az átkozódásnak és az átkoknak többféle jelentése és szerepe van a cigányok beszédeiben, attól függően, milyen típusú beszédről, kontextusról van szó, és milyen típusú viszony létezik a beszélők között. Lehet az akarat érvényesítésének, a szándék megerősítésének eszköze, mint ahogyan Stewart utal rá könyvében, de lehet az adott cigány - környezethez való alkalmazkodás bizonyítéka is, mint ahogyan az én esetemben történt. Tanulmányomban különböző történetek elmesélésével mutatom be azokat a kulturális kontextusokat, amelyekben az átkozódás más és más típusait értelmezni lehet. Egymásra ismerni az átkozódásban Az átkozódás segítségével, meglétével vagy hiányával, megjelenési formáival a cigányok azonosítani tudják a velük kapcsolatba kerülő embereket, képesek felismerni az emberekben a velük való hasonlóságot, a közösét vagy éppen az eltéréseket. Tulajdonképpen velem is ez történt, mikor ottlétem során átkozódni próbáltam. Felismerték bennem azt a „cigányt", aki a velük eltöltött hónapok alatt kialakult bennem. De a cigányok a különbözőségeket is azonosítani tudják az átkozódás alapján, könnyen meg tudják állapítani az átkozódók hovatartozását. Az „idegen" cigányok másképp átkozódnak, a bogácsi „oláh cigányos" átkokat minden gömbaljai könnyen felismeri, ezek hosszabb, cifrább, kidolgo-