Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)

PILIPKÓ ERZSÉBET: Magyar ortodoxok a kárpátaljai Tiszaháton

[...] Fődjök nem vót, ott is laktak a tanyán, [az uraság] adott nekik házat, ott laktak és ott dógoztak neki, na fizetett nekiek, a családjukkal együtt ott laktak, [az uraság] mindennel ellátta, hogy megílhetíse legyen, fát adott neki télire, konvenciót [terményt], ük azír dógoztak, a jószágot ellátták, szántottak, így éltek... ezek mostmá egy kicsit összeszedték magokat az oroszok idője alatt, mert, ugyi, akkor má kolhoz lett... és most mind ezek járnak ide [a pravoszláv szertartásra] [...] nem, Bökénybe nem vótak ilyenek, akik vótak cselédek, csak napszámba mentek az uradalomba." A tiszabökényi ortodox magyar egyházközség magját a farkasfalviak, illetve a település vonzáskörzete (Péterfalva, Tivadar, Nagypalád) szolgáltatja. A tiszabökényi görög katolikus egyházban az új naptárra való áttérés - a nagyszőlősi járásban példa nélküli módon - konfliktusmentesen ment végbe. Más magyar görög katolikus közösségekben, ahol sor került a naptárreformra, nagy ellenállás, belső feszültség és a megosztottság volt a jellemző. Sőt egyes egyházközségekben napjainkig már a kérdés felvetése is szentségtörésnek számít, mert ezáltal „őseik hagyományát" érzik veszélyeztetve.

10 A vizsgálatok alapján azt tapasztaltam, hogy a tiszabökényi görög katolikus közösség naptárreform-elfogadásában az ortodoxokkal szemben megfogalmazott tudatos elhatárolódási szándék szolgált legfontosabb motivációul. Ezt a szándékot verbálisan is kifejezték: „Mi katolikusok vagyunk és magyarok és mostmár akkor is ünnepelünk, amikor ők, és nem pedig akkor, amikor a pravoszlávok." Az adott jelenségben az a tendencia látszik megvalósulni, hogy a korábban azonos csoporthoz tartozók most lebontják és újraépítik a „mi" és az „ők" közti határvonalat. Ez a határvonalkiépítés az ortodoxokkal szemben az addig bizonytalankodó réteget is, főleg a vegyes házasságban élő görög katolikusokat magához vonzotta. Ezáltal számuk valamelyest gyarapodott. A nagyszőlősi járásban a naptárreformnak ellenálló közösségek alapjában véve felekezetileg homogének, közvetlenül nincs jelen az ortodox alternatíva, sőt az egyházközségben a reformátusok is kisebbségben vagy egészen jelentéktelen arányban vannak. Tehát az önmeghatározásuk bizonyosságához nem feltétlenül érzik szükségesnek, hogy ilyenformán elhatárolódjanak az ortodoxoktól. Azonban más a helyzet Tiszabökényben, ahol a görög katolikus és ortodox közösség mind a mai napig ugyanazon templomban felváltva tartja a szertartásait. Ezért ez a szimbolikusnak tűnő határ a templomhasználat során több gyakorlati céllal bír. Bár vasárnaponként továbbra is felváltva tartják a szertartásaikat: egyik héten a görög katolikusok mennek reggel nyolc órára és az ortodoxok tíz vagy tizenegyre, másik héten ez fordítva történik. Az idő szűkössége miatt a vecsernyét csak az az aktuális közösség végzi el, amelyik reggel nyolc órától tarthatja a liturgiát, a másik számára ilyenkor ez a szertartás elmarad. És ez is értelemszerűen változik. Ellenben a nagy ünnepek - a különböző naptári ünneplés óta - mindkét fél számára viszonylag zavartalanul folyhatnak. Legalábbis azokhoz a korábbi drasztikus összeütközésekhez képest, amikor például karácsony szenteste az éjszakai szertartást mindkét felekezet éjfélkor óhajtotta megtartani, mert „ők ezt mindig így szokták". És mindkét fél igazat mondott, hiszen korábban egyazon közösséghez tartoztak, és természetesen azonosak voltak a szokásaik. A kívülálló számára paradoxnak tűnő jelenség: ugyanaz a liturgia, ugyanazok a helyi szokások, de más-más „fennhatóság" alatt. Bár lényegét tekintve éppen a „fennhatóságon", a hovatartozáson van a hangsúly, azonban elsősorban nem formai, hanem történeti, kulturális és dogmatikai szempontból. Helyi szinten