Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)
TURAI TÜNDE: „Önként mentünk erőszakkal." Életpálya-alternatívák az 1940-es évek rendszerváltása után
ból való kilépést, s az ipari szektorba való belépést ösztönözték, részben a pozitív motiválás, részben a kényszerítés eszközeivel élve. Az új munkahelyek létesítése, a tanulás lehetőségének széles körűvé tétele, illetve az emelkedés új stratégiái, a redisztribúció új formája sokak számára ígéretes és kívánatos pályákat és jövőalternatívákat nyitott meg. Viszont ennél jelentősebb mértékben határozta meg a mobilitást a kényszerhelyzet. A korábbi életforma folytathatóságának lehetetlenné válása, a preszocialista gazdasági elit ellen folytatott megtorló politika, a parasztság messzemenő megterhelése (vagyonuk eltulajdonítása, beszolgáltatási rendszer), a mezőgazdasági ágazat perifériára szorulása az állami befektetések szempontjából, a rurális települések elhanyagolása a városokkal szemben, az új termelési ágazatokat előnyben részesítő redisztribúció mind olyan kényszerítő tényezők voltak, melyek a kilépés döntéséhez vezettek. 16 A szocialista országok társadalmi mobilitási sajátosságait Örkény Antal így jellemezte: „a kelet-európai mobilitási trendek mögött a nyugat-európai típusú gazdasági racionalizáció helyett politikai hatalomépítés, folytonosság helyett megszakítottságés fragmentáltság, belső késztetés és racionális cselekvés helyett pedig közvetlen, majd közvetett külső erőszak és kényszer húzódott" (Örkény I 99 I : I 7). A nagy intenzitású és nagyméretű iparosítás következtében a társadalmi szerkezetben hirtelen űr keletkezett, aminek betöltésére tömegesen érkeztek emberek a parasztság köréből (lásd még Verdery I 983:335). Elsősorban ipari szakmunkásokat, betanított munkásokat, illetve kisebb számban értelmiségieket és köztisztviselőket „termelt ki" magának ez az elszívási trend. Fontos megemlítenünk azt is, hogy a foglalkozásstruktúra átszervezésével párhuzamosan a presztízshierarchia is átalakult. A hatalomnak, a tudásnak, a jövedelemszerzési lehetőségeknek, a hasznosságnak és egyéb privilégiumoknak mint alapvető presztízsszabályozó működési elveknek a megváltozása a presztízshierarchia átrendeződését eredményezte. 17 Ennek következményeként a foglalkozások megítélése is lényegesen módosult, ami úgyszintén háttérmozgatóként befolyásolta a mobilitási trendeket. Mivel a társadalmi mobilitásnak a területi helyváltoztatásra is következményei voltak, hadd ejtsünk most röviden erről szót. Az iparosítás jelentős mértékben összhangban volt az urbanizációs törekvésekkel, ami a meglévő városok kiépítését, új városok létesítését és a községek urbanizálását célozta meg. Az ideológia és a településpolitika célja (legalábbis ennek verbalizált formájában) ugyan a rurális és urbánus települések közötti különbségek megszüntetése volt, az egyenlőtlenségeket mégis folyamatosan újratermelték a rendelkezések közvetett és közvetlen formában egyaránt. 18 Az ipartelepítéssel elsősorban a városokat és a nagyobb településeket célozták meg, s az új munkahelyek tömeges létesítésével a munkaerő tömeges áramlását is ezek felé irányították. A lakhely és a munkahely egybe nem esése az ingázás 19 vagy az elköltözés közötti választás kényszerhelyzetét teremtette meg. Mindkét alternatíva új szituációkba helyezte az egyéneket, amelyek számos olyan nehézséget foglaltak magukban, melyekkel eddig nem szembesültek, s így nem volt birtokukban az a tudás- vagy tapasztalati (egyéni és közösségi) háttér, ami problémamegoldó sémákkal és konfliktuskezelő modellekkel segítséget nyújthatott volna ezek leküzdésében. A kezdeti periódusban magukra voltak hagyva az új rendszer és az új helyzetek megoldási stratégiáinak kidolgozásában. A horizontális kapcsolatokra építve elsősorban pályatársaikkal közösen „tapogatóztak" az új lehetőségek között, így próbálva megtalálni helyüket az új világban.
