Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)
TURAI TÜNDE: „Önként mentünk erőszakkal." Életpálya-alternatívák az 1940-es évek rendszerváltása után
Amennyiben a társadalmi mobilitás (legyen az inter- vagy intragenerációs) területi helyzetváltozással is együtt járt, úgy megtöbbszöröződtek a potenciális „próbatételek", hiszen azonfelül, hogy egy új, eddig nem ismert foglalkozási ágba kellett integrálódniuk, még egy új, ismeretlen kulturális szabályokat működtető közösségbe is be kellett illeszkedniük, ami ráadásul nem foglalta magában azokat a szociális kötelékeket, amelyek az egyén biztonságérzetét megteremtik, és problémáiban segítséget nyújtanak. Az alábbiakban három férfi életpályáját mutatom be, melyek közül az egyik egy sikertelen területi mobilitásra és sikeres társadalmi emelkedésre mutat példát, a másik kettő esetében viszont mindkét mobilitás sikerére. A hatgyermekes kisparaszti családba született Cs. M. (sz. I 930) már 14 évesen segédnek szegődött el a falujában, Ippen működő malomhoz, mivel a kedvezőtlen természeti viszonyok miatt a mezőgazdaságból élő család jövedelem- és élelmiszer-kiegészítésre szorult. Ettől kezdve folyamatosan munkát vállalt, de mindannyiszor az agrárágazaton kívül, annak ellenére, hogy szülei földművelők voltak. Dolgozott a vasútnál, kezdetben csak a környéken, majd két év után Brassóba ment, ahol egy évet töltött. Ezután a Bihar megyei Almaszegen keresett pénzt a villanytelepen. Majd Bukarestbe került, ahol építőmunkás volt I I hónapig. A katonaság után megnősült, s elkezdte a „komoly életet". Mivel a földművelést nem tartotta jövedelmező foglalkozásnak, s már amúgy is megtapasztalta valamelyest mind a társadalmi, mind a területi kilépést, úgy döntött, hogy a Krassó-Szörény megyei Resicabányán vállal munkát, ahol falujából már többen is dolgoztak. Első gyermekének halála és feleségének súlyos betegsége tudatosítja benne az ismeretlen környezet hátrányait a biztonságot jelentő otthonnal szemben: „És akkó megirtóztam az idegentű." Három év után, 1955-ben hazajöttek. Ekkor már megnyílt Ippen a szénbánya, ami elvárásainak megfelelő megélhetést jelentett. Huszonöt évet dolgozott itt, egészen I 980-ig, nyugdíjazásáig. Bár kilépett az agrárrétegből, a földműveléssel mégis érintkezett annyiban, ha a termelőszövetkezetben dolgozó feleségét kisegítette. Az első gyermek tragikus elvesztése után született még két gyermekük. Feleségét I 996-ban veszítette el, azóta egyedül, illetve télen a gyermekeinél lakik (Zilahon, valamint Szilágysomlyón). Bár a szüleihez képest emelkedett a foglalkozási hierarchián, és nem csupán földművesként, hanem szakképzett munkásként dolgozott, pályamegvalósítását hiányérzet kíséri. Vágyai az értelmiségi pályák felé vonzották, hiszen mindig is rabja volt az olvasásnak és az írásnak (naplót vezetett, és verseket írt), de a szegénység és a háború kitörése megakadályozta abban, hogy Debrecenben elvégezhesse a kántortanító-iskolát. Később, már bányászként szeretett volna bányamester lenni, de mivel csak hat osztálya volt, nem vették fel a középiskolába. Vágyai gyermekei életében teljesültek be: fia mérnök, lánya tanárnő lett. A „tanult emberek" csoportjába való bekerülés végül is az intergenerációs mobilitásban mégiscsak megvalósult. A következő életpályája az intragenerációs mobilitásra példa, ugyanis M. S. nem a pályakezdéskor, hanem több évig tartó termelőszövetkezetben munka után lép ki az agrárrétegből. Hat beszélgetőtársam legidősebbike, M.S. 1912-ben született Bürgezden négygyermekes földműves családban. Őt is az előbbiekhez hasonlóan a mezőgazdasági munkára szocializálták, ezen a pályán indult el. Már túl volt a pályakezdésen, amikor a rendszerváltás megtörtént. Önálló gazdából termelőszövetkezeti alkalmazott lett. Sőt még emel-