Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)

TURAI TÜNDE: „Önként mentünk erőszakkal." Életpálya-alternatívák az 1940-es évek rendszerváltása után

A tízgyerekes, szegény családba született T. Á.-t szülei szintén földművelésre szocializálták. Mindössze négy osztályt járt ki, és nem tanult semmiféle szakmát. I 966-ban nősült meg, amikor egy szintén borzási születésű lányt vett el. Felesége a kollektívában dolgozott, ő pedig az állattenyésztésnél. Kísérletet tett ugyan a falu határán kívüli munkavállalásra, de a próbálkozások sikertelenségét és az otthon maradás alternatívájának választását „gyengeségével", azaz gyomorbetegségével indokolta. Az akkori társadalmi ranglétrán való emelkedését „erkölcsi tisztaságának" megőrzése akadályozta, hiszen hiába volt ő jó munkaerő, s szerették volna megválasztani brigádvezetőnek, ez nem volt lehetséges, mivel nem volt hajlandó belépni a pártba. így csupán csoportvezető lehetett. I 990-ben, a kollektíva felszámolásakor még nem volt nyugdíjas. Földművelői tevékenységet folytat a mai napig is. A nyugdíjkorhatárt pedig a beszélgetés évében, 2001 ben érte el. Jelenleg csak a feleségével él, mivel mindkét fia Szilágysomlyón lakik. V. P. már korántsem ilyen szegény családban nőtt fel. Édesapja 300 hold földet vásárolt Bánffy Róza bárónőtől 1918-ban. Ekkor kiköltöztek a tanyára. I 926-ban elvették tőlük a birtokukat, és kiosztották a földnélkülieknek. Édesapja visszavásárolta az elkobzott vagyont, s tovább folytatták a gazdálkodást a tanyán. Bár sok kisegítő munkaerőt foglalkoztatott a család, a gyerekek sem mentesültek a munka alól. Mind a kilenc gyereknek részt kellett vennie a földművelésben: „Hogy nőttünk, mind jobban-jobban tudtunk segíteni [...]. Ott a nagy vagyonba csak túrtuk a fődet, kínlódtunk. Mentünk szántani, mint a bíres ökrök." Mivel a szülői vágyakat a családi vagyon fenntartása és a földművelői életforma folytatása határozta meg, gyerekeiknek is ezt a tudást adták át, ami a későbbi nézőpontból elhibázottnak minősül: „csak a vót a csacsiság benne, hogy együnket se taníttatott ki". V P. tizennyolc évesen, azaz 1940-ben ment férjhez, amikor is beköltözött a faluba. A szocializmusnak a korábbi társadalmi hierarchia megváltoztatása és az előző rendszer gazdasági elitjének felszámolása érdekében folytatott politikája erőteljesen érintette ezt a családot. Mindamellett, hogy megfosztották őket vagyonuktól, többször meg is hurcolták és börtönbe vetették az apát, sőt deportálni is akarták feleségével együtt (lásd I. és 2. számú függelék). V. P. és férje ugyan nem szenvedte meg éppen ekkora mértékben az állam megtorló politikáját, hiszen nem kerültek kuláklistára, mégsem estek ki az új vezetői elit „figyelméből" mint „ellenséges erők". ( 1 949-ben, amikor már megvolt két gyermekük, egyik napról a másikra az utcára tették őket, hiszen az általuk bérelt házat szemelték ki pártháznak.) Ezeket megtapasztalva férje úgy döntött, hogy lakhelyüktől távol, Szalonta környékén vállal munkát. Mivel a családnak nem állt szándékában elköltözni, ezt csak átmeneti megoldásnak tartották. Hazajövetele után a zöldségtermesztésben dolgozott egészen nyugdíjazásáig, V. P. pedig a kollektíva alkalmazottjaként egészítette ki a családi jövedelmet. Saját életük nehézségeinek megtapasztalása („íletem küzdelem meg egy gyötrelem vót") arra vezette őket, hogy gyermekeiket a földművelői életformával való szakításra ösztönözzék. I 995-ben megözvegyült. Pályakezdő unokája vele lakott néhány évig, de 2000-ben visszaköltözött Szilágysomlyóra, s V P. azóta egyedül lakja házát, amit a nagy üresség láttán keserűségében „kaszárnyának" nevez. Mindhárom interjúalany az otthon maradást és a földművelői életformát választotta. Tették ezt azért, mert nem is akartak elmenni és/vagy más munkát végezni; mert, ha már megteremtették itt az egzisztenciális feltételeket önmaguk és családjuk számára, nem akarták feladni és újrakezdeni a semmiből; mert megszokták ezt az életet, s nem is