Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)

LEHTINEN ILDIKÓ: A szekrény és a láda: az identitás kérdése egy mari faluban

riban megerősödtek a kapcsolatok. A falvakban egyre inkább kezdték kedvelni a népi ruhákat mint a nemzetiségi lét jelképeit. A mikrokultúra megkapta a neki kijáró megbecsülést, és ennek ereményeképp virágzásnak indult a paraszti viseletek kultúrája is. A köztársasági marik látogatni kezdték a keleti marikat, hogy megtapasztalhassák az igazi hagyományt. Ennek eredményeképp a mari ruhákat - különösképpen a díszes fejkendőket és fejdíszeket - gyakran ajándéktárgyként vitték haza, akár néptánccsoportok, akár magánszemélyek számára. Ez magyarázza, hogy egyes területeken látszólag teljesen eltűntek a korábban használatos helyi tárgyak. 1992 után a köztársaságon kívül fekvő mari területek újra elszigetelődtek, ezúttal gazdasági okokból. A köztársaság mari lakosainak már nincs elég pénzük az oda-vissza útra. A távoli vidékeken élő mariknak pedig természetesen még kevésbé áll módjukban, hogy fenntartsák ezeket a viszonyokat. így a két terület között ismét megszakadtak a kapcsolatok. Az elzártság körülményei közepette a viselet sem virágozhatott tovább. A fiatal nők menekülni próbálnak a perifériákról, a kisvárosokba igyekszenek, ahol jobbára ipari munkalehetőségek várják őket. Manapság a népi öltözékek folytatódó - bár lassan, de biztosan alábbhagyó - népszerűsége két okkal magyarázható. Ezek egyike a vidék szegénysége, amely rákényszeríti az öregeket, hogy azt viseljék, amijük még megmaradt. Ez különösen jellemző az elzártabb, távolabbi területekre. A másik ok az identitás kérdésével hozható összefüggésbe; a szocialista ideológia feledésbe merülése után a nemzeti érzület újra erősen jelen van, és ennek hatására igény mutatkozik a nemzeti kincsekre és a népviseletre egyaránt. A láda és a szekrény: az identitás két területe A népviselet kétértelmű tárgy. Egyfelől a ruhák és háziszőttesek máig is szemmel látható részét képezik a háztartások felszerelésének. Részei a tárgyi környezetnek, amely minden tárgyat magában foglal, akár szükség van arra, akár nem. Az emberek - ez esetben főként nők - viszonya a viselethez változó. Elkészítik, viselik és javítgatják a viseletük darabjait, azután a társadalom szereplőiként különféle jelentésekkel övezik az öltözetet, a megfelelő helyzet szerint. A nőknek a viselethez való viszonyát nem csupán történetek szabják meg, hanem az a mód is, ahogyan a népviseleti öltözékek fennmaradtak a háztartások többi hétköznapi - az állandó használatnak és elhasználódásnak kitett - tárgyai között. A I 9. század vége felé a mari településeken is megjelent az orosz típusú falurend, amely szerint a lakóház homlokzata az utcára néz. A hagyományos vidéki építkezési módban a lakóház és melléképületei zárt udvart ölelnek körül. Ez az udvar két részre oszlik: az emberek és az állatok udvarára. Az emberek által használt udvart a lakóház és tárolóhelyiségek sora övezi, ideértve a házzal szemben álló nyári konyhát. Az udvar másik oldalán egy fészer, egy tárolóhelyiség és egy birkaól áll, míg az utca felőli oldalon fakapu nyílik. Az istálló a fészer mögött van, és mellette a szauna, vagyis a fürdőhelyiség. Ezeken kívül a gazdasághoz tartozik még a krumpli- és káposztaföld, valamint egy kisebb konyhakert is. A ruhák tárolóhelye általában az egymás mellett álló tárolóhelyiségek közepén talál-