Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)

LEHTINEN ILDIKÓ: A szekrény és a láda: az identitás kérdése egy mari faluban

ható, a nyári konyha és a gabonatároló között. Egyes házaknál az önálló ruhatároló helyiség helyett a házon belül tartanak fenn egy pitvarszerű fűtetlen szobát, ahol a ruhákat őrzik-ebben a szobában nyáron aludni is szokás. A ruhatároló helyiségekben a ruhákat - csakúgy, mint a bőrmellényeket, prémkabátokat és meleg kendőket, sálakat - ládákban és fogasokon helyezik el. A helyiségben legtöbbször több láda is áll; a ház asszonyának ládáján kívül gyakran itt találjuk az anyjának, sőt nagyanyjának ládáját is. Ezeket általában kulcsra zárják, és nem szívesen bolygatják őket. Mari szokás szerint az elhaltak ruháit nem adják a szegényeknek, sőt még a múzeumoknak sem. Úgy gondolják, a ruha szerves része annak a személynek, aki azt viselte. Emiatt a temetés utáni negyvenedik napon az elhalt személy egy kendőjét vagy köpönyegét kiviszik a sírhoz. A ládák pedig zárva maradnak, hozzáférhetetlen tulajdonként, amelyeknek a használatához az élőknek nincs joguk. A ládákban őrzött viselhető és immár nem viselhető ruhák mind a család ruhatárának részét alkotják. Ezek közé tartozik a halotti ruha is, amelyet szintén ládában, nem pedig szekrényben tartanak. Ruhákat azonban a lakóházban is tárolnak, mégpedig szekrényekben. Itt a mindennapi viseletet találjuk, köztük a paraszti és városi öltözékeket egyaránt. A ruhák egy részét kendőkkel szorosan összekötözött batyukba csomagolják, és így tárolják, más ruhadarabokat vállfára akasztanak az öltönyökkel és kábátokkal vagy köpönyegekkel együtt. A ruhák tárolásának módja tükrözi ezek értékét. Ennek hagyományos - és sok szempontból az egyedüli - módja a láda, amelyet egészen az I 960-as évekig készítettek a házasulandó lányok számára a keleti mariknál. A ládák mellett azonban a szekrények is jó helyet nyújtottak a ruhák tárolásához. Itt tehát két külön világ találkozik. A halotti ruhákkal és paraszti öltözékekkel megtöltött láda egy eltűnő világ emlékét őrzi. A ládákat csupán a középkorú és idős emberek használják aktívan, akik még népviseletben járnak, és egy letűnő világot őriznek, amely velük együtt hamarosan sírba száll. Ezt ugyanakkor egy árnyalatnyi szomorúság sem kíséri - a marik számára az élet tovább folytatódik a túlvilágon. A szekrény az új keletű bútorzat részét alkotja, amelybe immár beletartozik a tükör, a televíziós asztal és egy magas, általában üvegajtós szekrény is. Ez utóbbi szekrény státusszimbólum is egyben; az üveg mögött általában finom porcelánt láthatunk, amelynek használati értéke nincs, csupán jelképes szerepet játszik. Az üvegajtókra általában képeslapokat és a gyermekek fényképeit teszik ki, afféle híradásként egy különös, új világról. A szekrényben ruhák és asztalterítők vannak. Az üveges szekrény és a vele szemben álló televíziós asztal egy új egységet alkot, közöttük középen helyezik el az étkezőasztalt a székekkel együtt. A háttérben ablakot láthatunk, amely fölött bekeretezett, kinagyított fényképek díszelegnek. A szekrényen kívül a képeslapok, a képek és az étkészletek is jelzik az új idők eljövetelét, a szekrényeken belül azonban a régi és az új viseletdarabok egymás mellett léteznek. Az új fényképek mellett régi, míves keretben láthatjuk a ház urának és asszonyának kinagyított képét - énképük megjelenéseként. A két, eltérő értékeket közvetítő világ találkozásából mindmostanáig nem fakadt semmiféle konfliktus. Az idős asszonyok eltávoztával azonban a dolgok is változásnak indulnak; tárolószobákba vándorolnak a régi fotók és a használatlan viseletdarabok. A ruhatároló és a láda szembenállása világosan leképezi a népviselet jelenlegi, átmeneti helyzetét. A marik lényege és azok a jelképek és értékek, amelyek ehhez hozzátar-