Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)

LEHTINEN ILDIKÓ: A szekrény és a láda: az identitás kérdése egy mari faluban

falut, senkitől sem halottam a nevét említeni, egyetlenegyszer sem. I 996-ban már utcát neveztek el róla, I 997-ben pedig helytörténeti múzeumot rendeztek be a tiszteletére. 1997-ben történeteket hallottam az íróról, népköltészeti gyűjtéseiről, valamint a faluban élő rokonairól. Jalkajn.neve és munkássága ma már a mari identitás része. Ez részben egy általánosabb szinten érvényesül, a marik egészére vonatkozóan, részben egy helyi, illetve akár egyéni szinten. A múzeumok általában a nacionalizmus központjai; nemzeti kincseket őriznek, és szimbolikusan magát a nemzetet. Jalkajn immár maga is múzeumba került, hogy jelképezze a helyi és a mari identitást. A népviselettől a kiállítási tárgyig A népviselet mindenekelőtt az összetartozást hangsúlyozza. A ruha mint kulturális termék és szimbólum szorosan kapcsolódik a nemzetiség kérdéséhez - e két aspektus mindegyike érvényes, ha a finnugor nyelveket beszélő oroszországi népek viseleteit vizsgáljuk. A szórványban élő kisebbségek általában ragaszkodnak a népviseletükhöz mint a nemzeti hovatartozás tudatos vagy kevésbé tudatos jelképéhez. A Közép-Ázsia és Európa között fekvő perifériális vidéken a viselet tükrözi a hovatartozást, a mindkét irányba mutató kapcsolatokat. Korábbi időszakok viseleteire utaló ruhák maradtak fenn szinte változatlan formában, ezzel jelezve a viselő kötődését a hagyományokhoz. A divat hatása csupán a részletekben, az alapanyagban és a díszítőelemeken fedezhető fel. A szovjet ideológia hatása ellenére a ruhák jelképes szerepe az 1 950-es évekig változatlan maradt. Az öltözék jelezte, hogyan és kinek-minek akar látszani a viselője, valamint hogy milyen csoporthoz tartozik. A megfelelő paraszti ruhák viselése az öltözékek gazdag választékán belül a viselő tudatos egyéni döntéseit tükrözte. A ruhák készítésének és díszítésének mikéntjét együttesen határozták meg a hagyományok, a társadalom, a személy saját igényei és néha a kormány befolyása is. A Mari Szocialista Köztársaság 1936-os megalakítása után a határon kívül maradt mari területek kultúrái eltérő irányban kezdtek fejlődni az idegen környezet és az elzártság körülményei közepette. Az eredeti hazával fenntartott kapcsolatok gyengülni kezdtek. Ez a változás kézzelfogható volt, és az öltözékekben is világosan megmutatkozott. Ebben az időszakban történt például, hogy a Baskíriában lakó marik áttértek az addigi fehérről a színes kelmékből varrt ruhák viseletére. A fehér színt ekkortól kezdve csak szertartások idején viselték - temetéseken, lakodalmakon és áldozati ünnepeken. A köztársaságon kívül élő marik gazdasági élete nem módosult e korszakban. Akár a perifériák, akár a központi mari területek szemszögéből nézzük a kérdést, a keleti marikról mondható el, hogy megtartották hagyományos kultúrájukat. A központtól távol eső lakóhelyeiken kultúrájuk valósággal rögzült, s ennek eredményeképp máig is a hagyományos öltözékeket viselik. A régi viseletek megőrzésének egyik oka az volt, hogy ezeket mindenütt nagy tisztelet övezte. Az I 970-es évek folklórfesztiváljain mindig nagy tetszéssel fogadták a baskíriai és az Urál-környéki mari ének- és táncegyütteseket. A Mari Köztársaságban lakó marik szemében ezek a távoli rokonok képviselték a valódi és romlatlan mari kultúrát. A Mari Köztársaság és az ezen kívül élő marik között ekko-