Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)

CSÁSZI LAJOS: A populáris média rítusai: pletykák és botrányok

tatnak, akkor elesik a fenti ellenvetés. Ugyanez mondható el arra a megjegyzésére is, miszerint Nixon lemondása nem az értékrend megújulását eredményezte az amerikai társadalomban, mint azt Alexander állította, hanem ellenkezőleg, a cinizmus növekedését a politikával, az intézményekkel, az elnökkel szemben. De miért ne lehetne a cinizmus - kérdezhetjük - és az elnöki hatalom deszakralizációja a demokrácia megújulásának az eszköze? Annál inkább, mert másutt Thompson maga írta, hogy a Watergateügy fontos társadalomszerkezeti változást eredményezett, aminek következtében az addig marginális jelentőségű politikai botrányok a nyilvánosság fontos összetevőivé váltak, sőt mára a társadalmi befolyásolás legfontosabb eszközei lettek. Végül Thompson azt is felrótta Alexandernek, hogy nem igazán törődött a botrány mint sajátos társadalmi jelenség specifikus elemzésével a Watergate-ügy kapcsán, azt inkább csak illusztrációnak használta a neodurkheimi társadalom téziseinek az igazolására. Erre az ellenvetésre és a neodurkheimi elmélettel való vitára később, Thompson saját „botrányelmélete" ismertetése után, a tanulmány végén térek majd vissza. A felsorolt és kritizált háromfajta lehetséges elméleti interpretáció áttekintése és kritikája után ideje, hogy megismerjük azt a - negyedik - elméleti megközelítést, amelyet Thompson a leginkább alkalmasnak tart a politikai botrányok magyarázatára. Tudatosan támaszkodva Bourdieu-nek a politikai mezőről és a szimbolikus hatalomról szóló elméletére, Thompson a morális tőkét olyan tőkeféleségnek határozza meg, amely elengedhetetlenül szükséges a politikai befolyásolás és a legitimáció kialakításához. A morális tőke törékeny - írja -, és rendkívül hosszú időt vesz igénybe a felhalmozása. A megbecsülés ugyanis mások ítéletén alapul, és így magában hordja a vitathatóság, az egyet nem értés lehetőségét, ami rendkívül lelassítja az egységes közvélemény kialakulását. Szemben a gazdasági tőkével, amelyet ha használnak, akkor csökken, írja, a morális tőke jellegzetessége az, hogy nem feltétlenül csökken, ha használják, sőt akár növekedhet is. Viszont egyik pillanatról a másikra elfogyhat, ha visszaélnek vele, sőt más tőkeféleségektől eltérően nagyon nehéz, majdnem lehetetlen ismét felhalmozni. Azok közül, akiknek a botrányait elemezte - Richard Nixon, John Profumo, Gary Hart, Jeremy Thorpe -, valóban egyik politikus sem volt képes bukása után újra visszatérni a politikai életbe. A megbecsülésnek és a bizalomnak ezek a sajátosságai segítenek megmagyarázni, - érvel Thompson -, hogy miért olyan nagy a jelentősége a botrányoknak a politikában: azért, mert azok a politikusok számára nélkülözhetetlen morális tőke legkegyetlenebb pusztítói. Álláspontja szerint a botrányok a pártok és politikusok bizalmon és reputáción alapuló szimbolikus tőkéje elleni támadásnak, de legalábbis tesztelésének tekinthetők, azaz a politikai harc politikán kívüli eszközeinek. Kapcsolatukat így fogalmazta meg: „Ennek a megközelítésnek a lényege tömören így foglalható össze: a botrányok a politikai hatalomért folyó harc részei, amelyekben a reputáció és a bizalom a tét." (Thompson 2000:245.) Thompson a Political Scandal során végig értékekről, normákról és azok sértéseiről beszél, ami lehetővé teszi számára, hogy a botrányok lényegét morális sajátosságukban ragadja meg. Ennek a felismerésnek a kibontása teszi a könyvet fontos és izgalmas olvasmánnyá. Ugyanakkor vizsgálódásának a politikai botrányokra való leszűkítése meggátolja Thompsont abban, hogy a botrányok lényegét jelentő morális sajátosságokat alaposabban és következetesebben tárgyalja. Természetesen nem arról van szó, mintha nem lenne igaz, hogy a politikai botrányok a morális tőke, a bizalom és reputáció lerombolásáért folynak, és a szimbolikus tőkéért folyó harc részei. Hanem arról, hogy csupán