Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)

CSÁSZI LAJOS: A populáris média rítusai: pletykák és botrányok

megértéséhez, hogyan lehetséges ez a kettősség a médián belül, a következőkben nézőpontot váltunk, és a tabloidoknak nem a szóbeli tradícióhoz és a pletykához való viszonyát, hanem a modern médián belüli sajátos szerepét vesszük szemügyre. Bulvársajtó és tiszteletre méltó sajtó Az elmúlt egy-két évtizedben sok olyan munka látott napvilágot, amely a sajtó - és általában a média - professzionálisnak nevezett tárgyilagosságát tette kritika tárgyává, és azt ideológiaként, társadalmi produktumként értelmezte (Gans I 979; Schudson 1978; Tuchman I 978). Ezek szerint a média objektivitása, azaz az információ előnyben részesítése a szórakoztatással szemben az újságírás professzionális eszménye inkább, semmint gyakorlati valósága. A kritika szerint az információ és a szórakoztatás szembeállítása csupán elhomályosítja azt a tényt, hogy az információ nem a tények valamilyen más, magasabbrendű osztályát vagy magasabb szintű feldolgozását jelzi, inkább eltérő társadalmi fontosságú narratív protokollra utal, amelynek ugyanúgy megvan a maga formális és szimbolikus forgatókönyve, mint a szórakoztatásnak. „Az információ kifejezés társadalmi súllyal bír. Nem vitathatatlan tények sokaságát írja le, hanem azt állítja, hogy némely tudományhoz hasonlatos képzeleti formának, mint amilyenek a hírek, megkülönböztetett helyet kell elfoglalniuk a nyilvános diskurzusban. A szerkesztőségi munkáról készült tucatnyi tanulmány mégis azt erősíti meg, hogy a hírek speciális társadalmi és szervezeti tevékenység eredményei, amelyek a hírek gyűjtésének bürokratikus formáitól a források alkalmazásával kapcsolatos gazdasági döntéseken keresztül az újságíróknak addig a szokásáig terjednek, hogy egymásnak írjanak." (Pauly I 988:253.) A tanulmány írója ironikusan jegyzi meg, hogy bár a komoly polgári lapok szerkesztői szeretik a bátor, szókimondó vezércikkeket, amelyek nyíltan a közvélemény befolyásolását tűzik zászlajukra, valójában ezeket az írásokat csak kevesen olvassák el, és a befolyásuk is csekély. Az emberek inkább csendben továbblapoznak a sportrovathoz, a pletykákhoz, a rádió- és tévéműsorokhoz, és azt sem bánják, ha ezért cserébe hirdetéseken kell átrágniuk magukat. „A bulvárlapok - vonja le a következtetést Pauly - éppen azért virágozhatnak, mert mindig megengedik mind a készítőiknek, mind a fogyasztóiknak, hogy olyan módon építsenek ki maguknak egy szimbolikus társadalmi teret, hogy azzal ne ássák alá azokat a kereskedelmi szempontokat, amelyek e lapoknak a megjelenését lehetővé teszik." (Pauly 1988:255.) Schudson összehasonlította a I 9. század végén a New York-i populista bulvárlapokat és az akkor induló „tiszteletre méltó" polgári lapokat, és a talált különbségeket a populáris kultúra és a középosztályi kultúra ellentéteként írta le. Eszerint a kétfajta újságírás stilisztikai és tónusbeli eltéréseiben a módos polgárság és a szegényebb alsó rétegek élethelyzetének és életérzésének a különbsége fejeződött ki. „A Times a racionális egyénekhez szólt, vagy azokhoz, akiknek az élete rendes kerékvágásban volt. Hasznos tudást közvetített, nem kinyilatkoztatásokat. A World másfajta érzelmeket váltott ki; tónusában és külső formájában azt a benyomást keltette, hogy minden új, szokatlan és előre megjósolhatatlan. Minden okunk megvan azt hinni, hogy ez pontosan tükrözte sok ember élettapasztalatát a városokban." (Schudson 1978:1 19.) A különbség tehát nem elsősorban textuális, hiszen mindkét újságírás moralizáló