Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)

Helyzet - Heltai Gyöngyi: Néprajzi filmek két megközelítésben

filmeknek- természetesen -csak töredéke készült „műfajtudatosan", tehát antropológiai/néprajzi tudásközvetítés céljából. (Bár, ahogy a műfaj történeti vizsgálata is bebizonyította, az alkotói szándék adott korszakban tudományosnak, illetve antropológiainak tartott jellege még nem garantálja, hogy a produktum egy kultúrába mélyen beláttató s egyben a nézőt önvizsgálatra késztető- tehát ma antropológiainak tartott - film lesz. Hisz az antropológia önmeghatározása, a kutatás módszertana, a kutató és az adatközlő viszonya is alapvetően megváltozott a hőskorhoz képest.) Egyes etikai és tudományos eredetű, idővel filmnyelvi szabályokká váló konvenciók betartása az eredendően nem néprajzi/antropológiai céllal készült filmekben újólag nyomatékosítja a vizuális antropológiai fejlődés párhuzamait a tágabb, általános filmnyelvi, illetve dokumentumfilmes konvenciórendszer alakulásával. Lássunk néhány példát. Nyelv Bár a fesztiválon döntően magyar nyelvi közegben forgatott filmek voltak, ahol azonban felbukkant idegen nyelvű szöveg, ott általában betartották azt az antropológiai filmkészítésben csak több évtizedes fejlődés után általánossá vált szokást, hogy az eredeti szöveget a filmben hagyták, s annak fordítását képaláírással szerepeltették. A nyelviség problémáját tágabban értelmezve, a filmezettek az esetek nagy részében nemcsak interjúalanyként, adott kulturális gyakorlatukról hírt adó adatközlőként szerepeltek, hanem bizonyos autonómiát, saját „szólamot" is kaptak, hogy kultúrájuk specialitása, illetve személyiségük egyedisége is megnyilatkozhasson („Idehallgassatok pulyák... "). Az eleven szellem című filmben azt a megint csak lassan kialakuló antropológiai filmes műfaji szabályt láthattuk érvényesülni, melynek értelmében a filmkészítőnek illik megtanulni a vizsgált kultúra nyelvét: Somfai Kara Dávid tehát saját nyelvükön, saját környezetükben faggatta a kirgizeket sámánizmust és iszlámot ötvöző vallási hagyományaikról. Több filmben maga a nyelv vált főszereplővé. Ezekben az identitás- és nyelvhasználati konfliktus összefonódott, és mintegy a filmben használt dialektus testesítette meg a tárgyul választott kulturális problémát. E zömében regionális konfliktusokhoz kapcsolódó filmtípust nevezte Piault „beszédmozinak", illetve az „átélt mozijának". A fesztiválon az erdélyi és csángó közegben játszódó filmeket lehetett ebbe a kategóriába sorolni: sokszor a szereplők speciális nyelvhasználata, romló magyar nyelvük vagy immár csak imában megőrzött magyar identitásuk lett a lazuló kulturális gyökerek szemléltetője. A Qyöngyökkel gyökereztél a csángóknál már szinte csak idősek száján élő, archaikus magyar ima eltűnésének a pillanatát, a nyelvi és kulturális identitásváltás záró szakaszát elemezte. A Kallós Zoltán gyűjtői, értékmentői pályájának tisztelgő Hegyen, földön járogaték vala pedig épp e nyelv- és kultúravesztéssel szembeszegülő több évtizedes, nehézségekkel terhelt tevékenységet dokumentálta. A hátrányokat is vállaló, elkötelezett értelmiségi magatartását értelmező Kallós visszaemlékezéseit a gyűjtések archív felvételei tagolják és támasztják alá. A nyelvi és kulturális identitás átalakulását vizsgáló filmtípusba tartozott még a Farsangfarkán, melyben a kommunista korszakban „betiltott" népszokások újraélesztési kísérletének vagyunk tanúi, immár egy nyelvileg és kulturálisan erősen megváltozott erdélyi falusi környezetben.