Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)
Helyzet - Heltai Gyöngyi: Néprajzi filmek két megközelítésben
lőttük lévő gyarmati nyomokat viselő ghánai világot, hanem érzékelteti e vad jelenségekben kifejezésre jutó gyakorlat legitimitását, funkcióját is. Rouch számára az istenek transzban való megjelenítése, a szellemekkel való érintkezés konkrét folyamat. (Hisz I 95 I óta, nem mellékesen, majd negyven filmet szentelt a songhay transznak, a ho/eynak). Nála az istenek valóságosak, amennyiben az emberek általuk, a segítségükkel interpretálják magukat. Rouch eredeti és termékeny nézőpontját Piault (2000:212) „fenomenológiai kíséretnek" nevezi, melynek során a rendező a különbség megértése érdekében érzékeny közelséget alakít ki szereplőivel. Módszere igazából egy felajánlott dialógus. Moi un Noir ( I 959) című filmjének további radikális szemszögváltása, hogy afrikai szereplői nemcsak maguk mondják el életüket, hanem a vászonról „kinézve" kérdeznek is a nézőktől, áttörve a gyarmatosítás terét és idejét. Rouch módszere segít tehát értelmezni és átértelmezni a különbség fogalmát, átalakítani az elemzés perspektíváját. Alkotásai egyszerre dokumentálják az ő személyes megértését, anélkül azonban, hogy a filmben megszólalók alá lennének vetve egy Rouch által előre elkészített forgatókönyvnek. E két szólam hozza létre az antropológiai vizsgálódás terét, melyet a különböző kultúrákba tartozók találkozása teremtett meg. Filozofikus meséi inkább lényegi kérdéseikkel, mintsem egyszer s mindenkorra adott válaszaikkal hatnak. Az antropológia és a film kapcsolódásait áttekintő kötetét Piault az ausztrál etnográfiai filmezés jellemzésével zárja. Az alkotók e kontinensen gyakran működnek együtt, s munkásságukat jelentős módszertani tudatosság hatja át. lan Dunlop és Robert Tomkinson I 9 részes People of the Australian Western Desert ( I 966-1 969) című munkája is a különbség értelmezésére törekszik, amennyiben alternatív létezési módként veszi komolyan és vizsgálja a terepekről kiköltöző, a nyugati életformát s a másodrangú ausztrál státust elutasító bennszülötteknek az ősi kultúrához visszatérő életformáját. A forgatókönyv nincs előre kidolgozva, hanem a kamera követi a csoport vándorlását, tevékenységét. Az 1971-től forgatott The Yrrka ta film Projectben Dunlop-rövid kommentárok kivételével - már a szót is átadja a filmben a városiasodás és az iparosodás megtapasztalása után identitásukat kereső őslakosoknak. A kamera az ő vitájuk tanúja s egyben katalizátora. Egy későbbi filmjében (Conversations with Dundiwuy Wanambi [1995]) Dunlop a csoport egyik tagjával felidézi az évtizedekkel korábban készített beszélgetéseket, és együtt vonnak mérleget az őslakosok sorsában és nézőpontjában bekövetkezett változásokról. Az ausztrál antropológiai filmesek egyébként is gyakran indulnak ki az őslakosok önmagukról és a világról alkotott képéből. Jerry Leach és Gary Kieldea Trobriand Cricket: An Ingenious Response to Colonialism (I 975) című munkájában a gyarmati időben eltanult angolszász játékot sajátítja ki a közösség immár saját kulturális és társadalmi feladatainak a megoldására. A gyakran változásra képtelennek beállított őslakosok a krikett eme átformálásának filmbeli értelmezése nyomán éppen hogy dinamikusnak és jól alkalmazkodónak tűnnek, mintsem a gyarmatosítás passzív áldozatainak. David MacDougall még egy lépéssel továbblépett, mikor a filmezettet a filmkészítővel egyenrangú alkotó partnerként kezelte. Az 1970-es években ez még radikálisan túlzó antropológusi pozíciónak tűnt. Az ilyen egyenrangúságot reprezentáló filmstílus, a „részt vevő film" (cinéma participant) hosszú terepmunkán alapult, magában foglalta a másik kultúra nyelvének és gesztusnyelvének megtanulását, a valódi találkozáshoz szükséges időbefektetést. To Live with Herds: A Dry Season Among the jie ( 197 1 ) című filmjükben például Judith és David MacDougall egy posztkoloniális ugandai közeg, egy „modern állam"