Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)
Helyzet - Heltai Gyöngyi: Néprajzi filmek két megközelítésben
letmentések", a képeket a felfedezés dinamikája hatja át. Piault utal rá, hogy e több mint száz éve gyarapodó vizuális, majd audiovizuális adathalmaz kiaknázása nem kielégítő. Míg nehezen képzelhető el írott antropológiai mű, mely ne utalna a témával korábban foglalkozó munkákra, egy etnográfiai film esetében még nem evidens a szóban forgó területen korábban forgatott anyagokra való elemző utalás. Fontos lenne e kitekintés azért is, mivel az audiovizuális dokumentumokban kezdettől jelen van a konstruáltság, tehát a filmnyelvi eszközökkel (beállításokkal, kameramozgásokkal) létrehozott jelentésteremtésre való törekvés. Eme audiovizuális dokumentumok a mai kutatók számára tehát nemcsak amiatt fontosak, amit bemutatnak, hanem reprezentációjuk szemszöge, attitűdje is vizsgálatra érdemes antropológiai szempontból. Piault szerint lényegében a dokumentumfilmesek nyelvteremtési kísérletei inspirálták az antropológus filmeseket a kép funkciójának antropológiai kontextusbeli kutatására. A montázselméletek különösen a hangosfilm elterjedése előtt voltak fontosak, hisz a jelentésközvetítés akkoriban csak a képek speciális kompozíciója révén történhetett. Bár az alkotók szándékában kezdettől elkülönült az eleve értelmezett valóságnak tartott híradófilm s a későbbi, írott formájú intellektuális rendezéshez bizonyító segédanyagnak szánt kutatói film, Piault rámutat, hogy e törekvéstől függetlenül a filmes rögzítés egyetlen módja sem tekinthető ab ovo objektívnek. Az expedíciók sokasodásával a terepen forgatott filmekben is mind többször ötvöződött e kétféle alkotói szándék. Megjelentek látványosságokat bemutató, nem pedagógia célú filmek, sőt gyarmati politikát legitimáló alkotások is. Egy I 912-ben forgatott nagy dokumentumfilm-siker, a L Expédition Scott au pôle Sud, melyet az angol Herbert G. Ponting készített, jelezte a sarkvidéki tematika iránti nézői érdeklődést, s megalapozta az „ember és a vad természet küzdelmének" tematikus toposzát. Ezt „antropológiaibb" vonalon Flaherty használja majd ki Nanook of the North ( I 922) című eszkimó életképében. A kritikus utókor vizsgálódásai szerint az ő munkájában is bizonytalan a „valóság kontra fikció" arány, akárcsak Edward S. Curtis In the Land of the Head Hunters (1912) című, Kwakiutl indiánokat szerepeltető, bevallottan fikciós szerelmi történetében. A rekonstrukció-egy korábbi korszak viseletét, hétköznapi gyakorlatát a filmes kérésére felelevenítő megjátszás - antropológiai értékelésének dilemmája itt ugyanúgy felmerül, mint Flaherty eszkimói esetében. Piault szerint már nem élő kulturális gyakorlatok rögzítése céljából a rekonstrukció elfogadható eljárás. Utal rá, hogy egyes kiváló antropológus filmesek - például a könyvben pozitív példaként sokszor feltűnő Jean Rouch - máig élnek e módszerrel, de a rekonstrukció tényéről a filmben feltétlenül informálni kell a nézőt. Saját vizuális antropológia koncepcióját körvonalazandó, mely a kép antropológiáját s a kép általi antropológiát egyaránt magában foglalja, Piault a műfaj „alapító atyáiként" az orosz filmrendezőt, Dziga Vertovot és az amerikai etnográfiai filmest, Robert Flahertyt nevezi meg. Filmes oldalról ide sorolja még Vigót, Epsteint, Cavalcantit, Griersont, Ruttmannt, Bunuelt és Joris Ivenst, antropológusi oldalról pedig Boast, Griaule-t, Meadet és Batesont. Vázolja, hogy miként járultak hozzá a jelen nézőpontjából ideálisnak tartott „dialogikus antropológia" kialakulásához. Az 1960-as, I 980-as évekre jellemző pozitivista antropológiaifilm-koncepció megváltozását azzal jelzi, hogy idézi Claudine de France 1982-ben megjelent Cinéma et Anthropologie című könyvét, mely módszertani alapon kívánta megszabni, hogy az antropológia mely területein tekinthető legitimnek a
