Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)

Helyzet - Heltai Gyöngyi: Néprajzi filmek két megközelítésben

példán bemutatni azokat a (fikciós, dokumentum- és antropológiai) filmes irányzatokat, amelyek - nézete szerint - döntő módon inspirálták az antropológiában a képre vonatkozó reflexiókat. Személyes ízlése, meggyőződése miatt kapcsolja be a szöveges és vizuális etnográfia dialógusába a mozit, a diszciplináris határokat látszólag áthágva. E látásmódját meghatározta az 1960-as évektől folytatott tevékenysége az etnográfiai filmek bizottságában: az ottani találkozások és viták formálták az audiovizuális antropológiáról kialakított s e könyvben összefoglalt nézeteit. Piault először a mozi és az antropológia „párhuzamos születésének" körülményeit vizsgálja. Szerinte mindkettőt a világ sokféleségének - kategorizálás és gyűjtés segítségével történő - egységes rendbe illesztése inspirálta. Az evolucionizmus és gazdaságipolitikai terjeszkedés korszakában a hatékony ipari civilizációk váltak a kikerülhetetlen fejlődés mintapéldányaivá. A paradoxon abból eredt, hogy épp e „civilizációs misszió", a gyarmatosítás tárta fel az egységesnek és racionálisnak tételezett világ bonyolult sokféleségét. Piault szerint ezen ellentmondás felismeréséből indult mind az antropológia, mind a mozi fejlődése, mindkét reprezentációs forma azért gyűjtötte a „másságokat" és egzotikumokat, hogy azok értelmezhetők, majd beilleszthetők legyenek az egyedül érvényesnek tételezett nyugati normába. A világok, kultúrák, viselkedések, gyakorlatok mássága a fejlődés korábbi korszakából visszamaradt „nyomként", az elkerülhetetlen haladás zsákutcájaként jelent meg, s egy meg nem kérdőjelezett európai nézőpontból értelmeződött. A technikai eszközök fejlődését kihasználva immár terepre merészkedő filmesek és antropológusok párhuzamosan fedezik fel, sajátítják ki és rögzítik az emberi gyakorlatokat és kapcsolatokat. Reprezentációs formáikban még nem érhető tetten a kulturális relativizmus, a másságot ritkán fogadják el alternatívaként. A második fejezet az etnográfusok által készített legkorábbi, a 20. század fordulóján forgatott terepfilmeket mutatja be. Alfred Cort Haddon, William Baldwin Spencer és Rudolf Pöch felvételei már kutatásaik argumentációját támasztották alá. (Akkoriban a hangrögzítést még külön végezték.) Egy, a világ sokféleségét demonstráló és dokumentáló Planéta-archívum megvalósításához azonban nem etnográfus, hanem bankár fogott hozzá. Albert Kahn szisztematikus fotós és filmes adatgyűjtést és -rögzítést tervezett, és a maga szponzorálta fotósok és filmesek munkáinak kiegészítésére a Gaumonttól és a Pathétől is vásárolt felvételeket. 1912 és 1931 között készültek is az archívum számára elsősorban hétköznapi embereket és környezetüket ábrázoló felvételek, de a modernitás eszméjéhez kapcsolható enciklopédikus terv a gazdasági válság miatt nem valósult meg. A könyv Vers un nouveau langage (Egy új nyelv felé) című fejezetében a szerző abból indul ki, hogy a mozi (akkor még természetesen a némafilm) filmnyelvi tudatosodásával, technikai kísérleteivel párhuzamosan az antropológiában is igen korán megjelent a rögzített státusára kérdező episztemológiai érdeklődés. Ez mindenekelőtt abban nyilvánult meg, hogy megkérdőjelezték az audiovizuális dokumentum természettudományos értelemben vett hitelességét. E filmnyelvi tudatosodást Piault szerint az motiválta elsősorban, hogy a mozi iparosodása, a gyártás és forgalmazás intézményeinek létrejötte után megszaporodtak és egymástól elkülönültek a filmes műfajok. A fikciós filmgyártás megindulása mellett az egzotikumok és érdekességek rögzítése előkészíti a társadalmi drámákat, aktuális politikai és katasztrófaeseményeket bemutató dokumentumfilmek iránti érdeklődést. A technika fejlődésével lehetővé válik a külső forgatás: az USA-ban I 905-től, Franciaországban 1907-től gyártanak filmhíradókat. A tudósítások nem „le-