Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 5/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2002)

Tabló - Az intim tér és a nacionalizmus. Michael Herzfeld: Cultural Intimacy. Social Poetics in the Nation-State Buskó Tibor László

rukció mikéntjéről adott magyarázata kevésbé tűnik meggyőzőnek. Herzfeld könyvében ennek a konstrukciónak adja egyfajta alternatív értelmezését, élesen szembeállítva magát az ellentétes, általa Jop-down account''-nak (felülről építkező magyarázat) nevezett megközelítéssel, amelynek kapcsán Anderson mellett talán Ernest Gellner ( I 983) műve említhető még meg. A felülről építkező magyarázat szerint a különféle nacionalizmusokban az elit valójában rákényszeríti eszmerendszerét a lokális kultúrákra: a lokális szinten élők képtelenek arra, hogy érdemben befolyásolják a nacionalizmus jellegét, így csupán az elit által konstruált nacionalizmus követőinek tekinthetők. Egy ilyesfajta értelmezés persze meglehetősen gyenge lábakon áll: leginkább azért, mert képtelen magyarázatot adni arra, miért olyan sikeres a nacionalista ideológia, miért tapasztalható a nemzetállam irányában néha még ott is meglepően erős lojalitás, ahol legkevésbé várná azt az ember. így hát Herzfeld szerint - és ez könyvének talán legfontosabb üzenete - a nacionalista ideológia sikerességére csak úgy adható hihető válasz, ha a mindennapi élet kulturális terének (a kulturális intimitásnak), illetve az ebbe külső erőként benyomuló, a mindenkori elit által megkonstruált nacionalista ideológiának a viszonyát nem a szembenállás, hanem a kölcsönösség és az egymás mellett élés fogalmainak segítségével írjuk le. Társadalmi poétika Herzfeld szerint tehát a nemzet konstrukciójának mikéntjét a kölcsönösség, illetve az egymás mellett élés fogalmainak segítségével kell megközelítenünk. A következő tisztázandó kérdés ezek után az, hogy milyen módszertani eszközökkel próbálja igazolni tézisét. Némi leegyszerűsítéssel két eltérő út kínálja magát: az elsőt az objektivizmus útjának nevezhetjük, és akkor beszélhetnénk róla, ha a szerző különböző objektív (társadalmi, kulturális, gazdasági stb.) feltételekből indulna ki, s ezek alapzatán próbálná kimutatni, hogy miképpen hoznak létre egy olyan nemzetállamot, ami a nacionalizmus ideológiáját megkonstruáló elit, illetve a kulturális intimitás kölcsönösségén és egymás mellett élésén alapul. A másik utat viszont a retorikus út terminusának segítségével határozhatjuk meg: aki ezt az utat követi, az nem az objektív feltételekből, hanem magából a társadalmi interakcióból indul ki, pontosabban a társadalmi interakció azon sajátosságaiból, amelyek a kölcsönösséget és az egymás mellett élést folyamatosan fenntartják. A két út közül Herzfeld számára a retorikus út áll közelebb: a könyv címében szereplő „társadalmi poétika" terminus ennek megfelelően nem jelent mást, mint a nacionalista diskurzus társadalmi interakciójában felhasznált szimbolikus kifejezések (metaforák, metonímiák és a szemiotika egyéb, nem nyelvi elemeinek) technikai analízisét. Persze ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a Herzfeld által megcélzott út csak és kizárólag retorikai: már a könyv címében sem csupán „poétikáról", hanem „társadalmi poétikáról" van szó, vagyis a szerző a szimbolikus kifejezések technikai analízisén túl az azzal szoros kapcsolatban lévő társadalmi feltételrendszertől sem kíván eltekinteni. Ezt a feltételrendszert azonban - egy erősebb típusú objektivizmussal szemben - nem előzetesen konstruálja meg, sokkal inkább a retorikai alakzatok vizsgálata során, pontosabban a szimbolikus kifejezések vizsgálatából kívánja megérteni. Hogy a Herzfeld által használt „társadalmi poétika" kifejezést némileg konkrétabbá