Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 4/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2001)
ÖSTÖR ÁKOS: Az etnográfus tudása. Terepmunka kamerával és jegyzetfüzettel Nyugat-Bengálban
tegyünk a helyes megjelenés kívánalmainak. Ennek eredményeképpen az, hogy miként lehet dolgozni, egészen elvész a negatív kritika örvényeiben. Saját, Bengálban végzett etnográfiai és antropológiai kutatásaim mintegy huszonöt évet ívelnek át, eredményei pedig egyre több esetben filmben is megjelennek a monográfiák mellett. Mindkét forma kritikai tudást és megértést eredményez, mind a kettő terepmunkára és kulturális konstruktumokra épül, mind a kettő megfigyeléseket, narratívakat, képeket, szimbólumokat és kategóriákat hasznosít. Az etnográfiai és filmes gyakorlatnak tudnia kell kezelni a megfigyelő és a megfigyelt, szubjektum és objektum, partikuláris és általános, egyedi és egyetemes közötti viszonyokat. Ezek a dichotómiák magukban nem paradigmatikusak, és nem is puszta kontrasztok: attól függően, hogy mit teszünk velük, olyan dialektikus kapcsolatokat jelölnek, amelyekből egyre összetettebb világkonstrukciók származtathatók, és amelyek - az alábbi példák tanúsága szerint közvetített ellentéteket lepleznek le, sokkal inkább, mint puszta formális ellentétpárokat. Aki filmeket és monográfiákat készít, az fogalmakkal dolgozik, s etnográfiai és antropológiai narratívakat állít elő (ezek lehetnek belsők vagy elméletiek), szimbólumokat és kategóriákat teremt. Ezek a fogalmak éppúgy megteszik, mint bármely más fogalmak: nem kell a filozófiára, az irodalomra vagy a történettudományra vetnünk szemünket ahhoz, hogy saját fogalomhasználatunkat igazoljuk. Ugyanakkor figyelnünk kell az antropológiai diskurzus Összes vetületére: az általunk használt fogalmaknak lokális és globális értelemben egyaránt jelentése van. Filmjeim és könyveim egy olyan tárgyi világgal szembesítenek, amely a megfigyelőtől külön áll: India, Bengal, Vishnupur, továbbá Amerika világával. E világról nyújtott felfogásom azonban nem annak külsőségein és autonómiáján alapul, hanem képein és fogalmain, amelyek nem alkotnak független realitást. 2 Tanulmányaim tehát nem közvetlenül egy objektív világra vonatkoznak, hanem emberek alkotta dolgokra. Ezért hát a képekről, fogalmakról és szimbólumokról képek, fogalmak és szimbólumok révén készítek filmeket és könyveket. Az antropológia (akár írott, akár filmbeli) más, mint a szépirodalom (regény), a játékfilm, a képzőművészet, költészet vagy a fizikai vagy természettudományok, mégis lehetséges kritizálni, elfogadni vagy megcáfolni, megváltoztatni, revideálni, verifikálni vagy újraértelmezni, mint a világra vonatkozó képünket, illetve beszámolónkat. Az antropológia nevű értelmező móduszban terepen dolgozunk, kultúrákat konstruálunk, tárgyiasítunk vagy találunk ki, legyen az akár a magunké, akár a köröttünk élő más népeké. Első példám a bengáli bazár, egész pontosan a vishnupuri Chowk bazár (Östör 1984). Amíg ebben a Kalkuttától mintegy 160 kilométerre északnyugatra fekvő bengáli városban dolgoztam, nem tanulmányoztam a várost és nem is írtam róla helytörténetet. De azon „helyismeret" révén, amelyet megszereztem, mégis bebocsáttatást nyertem az ottani térbe és időbe, szűkebb és tágabb értelemben egyaránt. Ünnep és rítus, vezetés és politika, rokonság és kaszt, bazárok és termékpiacok, a világrendszer és társaik kiválóan feltárulnak a türelmes etnográfiai megközelítés számára, ugyanúgy, mint a púja, rajniti, bajar és a jati fogalmai. A lokális részt vesz a globálisban (és viszont), s a megfigyelő reprezentációi reciprok kapcsolatba lépnek a helyiek reprezentációjával. De a lokálisát nem olvashatjuk az általános nélkül, és valamennyi konstrukciónkat és kapcsolásunkat gondosan meg kell alapozni. Mit mond és mutat nekünk az etnográfus? Miféle tudást lehet létrehozni? Ki által és kinek?
