Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 4/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2001)

Helyzet - Buzinkay Géza: Az Időképek muzeológiai üzenete

t BUZINKAy GÉZA Az Időképek muzeológiai üzenete* A I z Időképek című kiállítás láttán - sőt már előbb is, címének hallatán - szinte rögtönzésként jutottak eszembe a québeci Musée de la civilisation (1988), a Colonial Williamsburg az Egyesült Államok Virginia államában (1985), a bécsi Zaubertöne kiállítás (I 992), Ausztria millenniumi kiállítása, az Osterrichi - Österreich 996-1996 Ybbsben és St. Pöltenben (I 996), a Museum of Irish Famine (Strokestown, Írország, I 995), a Magyarok Kelet és Nyugat közt itt a Néprajzi Múzeumban (1993-1994), a Búcsú a „hangos"XX. századtól a Budapesti Történeti Múzeumban ( I 999-2000). Még ha rögtön le is szögezem, hogy nem a kiállítási témák szolgáltak a gondolattársítás alapjául, mégis természetesen jogos a kérdés, hogy nem erőltetett párhuzam-e az időről szóló kiállítással kapcsolatban a civilizáció történetére, a hangokra - akár mint zenei minőségekre, akár kommunikációs szerepükre- az éhségre mint történelemformáló tényezőre, a nemzettudatra és az egy országról-népről rögzült sztereotípiákra, illetve szkeptikus muzeológusi megfogalmazásban egy „múzeumi Disneylandre" gondolni, mely nemcsak a műemléket, hanem az egykor benne zajló életet is rekonstruálni és be akarja mutatni. Bizton állítom: nem. Elsősorban azért tartom kézenfekvőnek az egymás mellé állítást, mert mindezek a legutóbbi egy, de a legkorábbiak is másfél évtizede megjelenő kiállítások- az idézett magyar kiállítások csupán néhány éve voltak láthatók-valami olyan témát boncolgatnak, járnak körül egy múzeum falai között, amely tradicionális muzeológusi felfogás szerint nem való kiállításra, sőt a kiállítás műfajától idegen tárgykör. Mindegyik valamilyen elvont, test nélküli fogalom láthatóvá tétele, problémáknak és vonatkozásoknak a tárgyiasítási kísérlete: valami olyasféle alkotás, mely az ars, az egyszerre mesterség és művészet kategóriájába tartozhat. Olyasféle alkotás, amelynek esetében a kiállítás egy előzetes vízió - de legalábbis markáns koncepció - kivitelezése, műalkotássá formálása. Nem a tárgyak közszemlére tétele többé, hanem értelmezésük, kontextusba helyezésük, akár a közfelfogás szerinti átértelmezésük is. Ennek a kiállításalkotói igénynek a megjelenését természetes fejleménynek tartom: ha minden civilizációs, kulturális jelenség alapjaiban megváltozott az elmúlt évtizedek, a posztmodernnek nevezett áramlat során - miért éppen a múzeum és a kiállítás műfaja maradna két-három évszázaddal ezelőtt kialakított keretei közé zárva? És miért ne hódíthatna meg a maga számára olyan területeket is, amilyenekre korábban nem gondolt? Ezen a hódítás megjelenése, az újféle szemlélet és gyakorlat lehetővé tevője a tárgy értelmezésének célkitűzése a bemutatás helyett. Az időt s az ezzel lényegileg összefüggő történelmet vagy a nemzettudatot, vagy a hangot nem lehet tárgyként bemutatni, viszont értelmezni lehet, ami más szavakkal azt jelenti, hogy megjelenési formái, társadalmi és természeti összefüggései már láthatóvá, bemutathatóvá tehetők. Párhuzamis * Az alább olvasható négy szöveg az Időképek millenniumi kiállításról rendezett (Budapest, 2001 november 12.) szakmai vitán elhangzott előadások szerkesztett változata.