Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 4/2 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2001)
Helyzet - Buzinkay Géza: Az Időképek muzeológiai üzenete
ként példával élve: a hangok esetében a hang rögzítését és továbbítását, ennek technikai megoldásait, majd a már rögzített hangnak és a hangsugárzásnak a felhasználásait, belevonását a társadalom mindennapi életébe lehetett bemutatni. Az idő esetében pedig az idő mérését, ennek technikáit, az idő felfogását és annak civilizációs eltéréseit, az időben való élést már kiállíthatóvá lehetett tenni, s ezt tette az Időképek című kiállítás. Az ilyen kiállítás szükségszerűen a tárgyak nagyon tág körét mozgatja meg, és kizárja a tárgycsoportok mint tárgycsoportok bemutatását. Ezért leginkább antropológiai vagy történeti rendezőelvek lépnek működésbe a művészettörténetiek és régészetiek helyett. Kevésbé a kiállítás létrehozóinak, sokkal inkább népszerűsítőinek és a közönségnek okoz gondot, hogy ezt a kiállítási típust a bevett fogalmakkal nem lehet meghatározni. Nem mondhatom rá, hogy művészeti, iparművészeti, néprajzi, technikai, irodalmi vagy régészeti kiállítás, hanem mindegyiknek a tárgyi anyagát használó kulturális antropológiai kiállítás, aminek magyarul éppúgy nincs határozott jelentése, mintha filozófiai kiállítást mondanék. Ez, a kiállítás műfajának megnevezése ugyan járulékos problémának is tekinthető, mely nem érinti magának a kiállításnak a tárgyi vagy megformálási lényegét, sem színvonalát, ám mégis nagyon fontos kérdés, mert - hogy továbbra is elvont maradjak - ha valami nem nevezhető meg, az vajon létezik-e egyáltalán?! Azonban meggyőződésem, hogy mégsem ennyire kommunikálhatatlan az Időképek típusába tartozó kiállítás, mint amennyire az előzőekben érzékeltettem. A megtalált és a kiállítás szervezőelemévé tett, emblémaként működő szimbolikus tárgy teheti a külvilág számára vonzóvá a kiállítást, illetve ez teheti érdeklődővé és tényleges látogatóvá a potenciális látogatót. A kiállításhoz szervesen hozzátartozó szimbólum ugyanazt a szerepet tölti be a kiállításnál, mint a jól megtalált cím egy írásműnél: hatása és eladhatósága múlik rajta. Az Időképek cím frappáns, de nem egészen világos, hogy kiállítási környezetben mit kell várnom tőle. Kellene hozzá a vizuális szimbólum vagy a négy nagy egységnek megfelelő négy szimbólum. Ezek híján mégis inkább az elmélet elsődlegességére gondolunk a kiállításon szerzett benyomás, a látvány alapján, bármennyire kizárja is a kiállítás koncepciójának kidolgozója, Fejős Zoltán, hogy egy elméleti konstrukción nyugvó kiállítás lenne ez; „sokkal inkább sajátos, mozaikszerű, asszociációkon alapuló értelmezési kísérlet" - olvasható a katalógus nyolcadik oldalán. Lehet, hogy tévedek, de úgy sejtem, hogy az eredetiség, a különbözés előtérbe került szempontja szerepet játszhatott abban, hogy a lappangóan jelen lévő jelképek « mint például a forgó kerék - nem emelkedtek vezérmotívumokká. Nagyszerű dolog és a hazai kiállítás-előkészítési gyakorlatban ugyancsak páratlan jelenség, hogy egy kiállítás ^ rendezője ilyen teljességgel ismerje a rokon tárgyú kiállításokat világszerte. De biztos , vagyok abban, hogy még valamelyik angol, francia vagy osztrák kiállítással megegyező „3 tematika esetében is az övékétől tökéletesen különböző kiállítás született volna a NépJS rajzi Múzeumban, Budapestről szemlélve az időt és a világot, és a magyar kultúrából táplálkozva. Rengeteg szellemi energiát leköthetett és nem is indokolt korlátokat emelt az, hogy megfogalmazott céllá vált a különbözés az idővel foglalkozó más kiállításoktól. Gyanítom, hogy a „mozaikszerűséget" ez a szempont okozta inkább, mintsem Fejős Zoltán eredendő elképzelése. Az Időképek sok szempontból rendhagyó kiállítás. Akár azzal is kezdhettem volna a róla való gondolkodást, hogy ilyen méretű és teljességre törekvő kiállítási katalógus még 1$ 12 ma is ritkaság nálunk. Az meg különösképpen az, hogy a kiállítás maga - rejtélyes mó-