Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 4/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2001)
ORVAR LÖFGREN: Európai etnológia az „új gazdaság" hálójában
lasztástól a megszerkesztésen és a összeillesztésen keresztül az árucikké válásig. Ugyanez érvényes azokra a próbálkozásokra is, melyek a kreativitás művészetét hivatottak megtanítani, mint ahogyan számos ilyennel találkozhatunk az üzemvezetésről szóló kézikönyvekben, például a 2000-ben megjelent The Disney Way Fieldbookban. Nem mást ígér, mint „a kreativitás meghonosításának modelljét" a dreamovation® technika révén, az egész azonban valójában a kreativitástanfolyam-ipar szakállas trükkjeinek egy újabb vegyítése. Az alapprobléma természetesen az, hogy a különböző erények, mint a gyorsaság és a kreativitás tárgyiasításának igénye, könnyen ezek rutinná és triviálissá válásához vezet. Annak érdekében, hogy kreatív személyek vagy kreatív helyzetek alakulhassanak ki, hajlamosak vagyunk oly módon intézményesíteni a kreativitást, hogy közben épp ez a készség tűnik el. Ahhoz, hogy gyorsak legyünk, nagy valószínűséggel nagyon kiszámíthatókká és nagyon irányítottakká válunk, vagy pedig hamar elveszítjük a kapcsolatot a termelés triviális megnyilvánulásaival, s gyorshajtókká válunk. Képzelődés a munkahelyen Itt az ideje, hogy komolyan vegyük és ápoljuk az álmodozást. A fegyelmezettség híveiben természetesen jogosan merül fel a kérdés: Hogyan kerítünk majd elég időt a munkánk elvégzéséhez? Vedd könnyedén a dolgot! Az ábrándozást könnyedén határozhatjuk meg egészségesként és hasznosként: kognitív munkaként, problémamegoldásként és kreatív pillanatokként. Mi lenne Svédországgal, ha nem álmodoznánk? Szükségünk van arra, hogy megpihenhessünk, összeszedjük gondolatainkat... Az ábrándozások ráadásul átalakulhatnak látomásokká. A siker képévé, a mentális edzés egyik módjaként. (Idézet a Göteborgsposten napilap 2000. október 14-i számából) Mi a helyzet viszont a fantáziavilággal, az „álomtársadalommal" és a fantáziagyártás technológiáival, melyek manapság annyira fontosnak látszanak? Ha az új gazdaság világa a fantázia erejének ilyen központi szerepet szán, hogyan tanulmányozzuk a termelőerőnek e megfoghatatlan megjelenési formáját? Hogyan elemezzünk egy álomgyárat? Miért fontos, hogy az álmodozást újabban irodai erényként határozzuk meg? A képzelet, az álmok és a fantázia társadalmi és kulturális szerveződésének a kutatása egészében véve igen fejletlen terület a társadalomtudományokon belül. Szükségünk van bizonyos mértékig annak a témának az alapkutatására, amely Arjun Appadurai (1996) megfogalmazásában „a fantázia mint társadalmi gyakorlat" szerepel, és ebbe nyilvánvalóan beletartozik a fantázia mikro- és makrofizikájának a kutatása legalább annyira, mint a különböző feltételeinek tanulmányozása az eltérő társadalmi helyzetekben és korokban, továbbá a poétikájának és politikájának vizsgálata. Létezik egy klasszikusnak nevezhető hagyomány, melyre építeni tudunk, egyfajta visszatérés a folkloristáknak a fantázia- és álomvilágok, ezek műfajai, valamint a képzeletbeli és társadalmi kontextusai iránti érdeklődéséhez. A modern világnak ugyanilyen műfajelemzésére van szükségünk: ábrándozásokat, rémálmokat, tudatfolyamatokat, félelmeket, a jövő és a múlt képeit kell elemeznünk. Hogyan formálja a nem, az osztály vagy a nemzedék a fantáziánkat és annak alkalmazását?
