Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 4/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2001)

PETERDI VERA: Reflexiók egy történeti kiállítás kapcsán

lyeselhetően - segítségül hívják a társtudományokat. A szakirodalmi jegyzékek jórészt tartalmazzák a frissebb kiadványokat, igaz, hogy inkább a közismertebbeket, s jól használják azokat. Szabó István: Városi polgárok a századelőn A legátfogóbb témájú és szemléletű Szabó István tanulmánya,

5 s talán rá hárul a legnagyobb felelősség is: jellemezni a kisvárosi/mezővárosi lét, a polgári rétegek általános, ugyanakkor ennek a helyi viszonyok által meghatározott sajátos, egyedi változatát. A várossá válás folyamata jellegének érzékeltetésére visszaemlékező helytörténeti leírásokat használ 1921 -bői „a legautentikusabb szolnoki polgár tollából" és 193 I -bői. Ezt egy szóbeli visszaemlékezés-részlet egészíti ki. A történészi „terepkutatás" a városiasodó, de a falusias jellegében még domináns Szolnok képét tárja elénk, a külsőségekben megnyilvánuló városképarculat s a hagyományos életmód disszonanciáját. Ebből a szempontból egy kicsit hiányolható a szövegek több nézőpontú értelmezése, például ami a házak társadalmi-lokális övezetek szerinti elrendeződését illeti. A jellemzett várost, amelynek létrejöttében a megyeközponttá válás, a magasabb rendű közigazgatási egységgé emelés okai játszották a főszerepet, mint a teljes magyar társadalom egy helyi, nem egyértelműen tipikus mezővárosi egységét mutatja be. Kitekintéssel szolgál a falu-város azon kontextusára, amelyben a falu „a" hagyományos, az „azelőtt" (Cohn 2000:27-31), az átalakuló, iparosodó, urbanizálódó város, Szolnok pedig „a" modern, de csak ebben az összefüggésben, mert egyébként jellemzően provinciális. Ezt az infrastruktúra nehézkesen alakuló korszerűsítése, az alacsony lakosságszám, a hagyományos mezővárosi keretek megmaradása jelzi, s csak a város szerkezeti topográfiája (belső városias mag stb.) és a társadalom összetétele módosul a polgárosodás szokásos jellemzőiként. A modernizálódás közép-kelet-európai módja itt még további lokális, a mezővárosi kultúrára jellemző vonásokkal alakult. A dolgozat hangsúlyozottan emeli ki például az úthálózat hiányát („a sár" mint „kisvárosi specifikum") s a kiépítésére irányuló erőfeszítések nehézkességét. Ehhez publikált képviselőgyűlési jegyzőkönyvek adatait használja. A pallók helyett megjelenő kőjárdák váltási folyamatában az életmód (viselet) s a településjelleg egymásra hatására hívja fel a figyelmet egy korabeli adat értelmezésével: „...a kőjárdákon megfelelt már a kamásli is" ( I 9. p.). A szállodaépítés is életvitel-befolyásoló tényezőként jelentkezik. A kiépülő városmag meghatározó épületévé váló szálloda díszterme (bálterem) és úri kaszinója a város polgárságának közösségi terévé, elhatárolódásának helyszínévé lesz, mint több más mezővárosban, amivel a réteg közösségi életének általánosan megnyilvánuló beszűkülését bizonyítja. Az urbanizációs-modernizációs folyamatokkal járó fajsúlyos korjellemző a társadalmi rétegezettség átalakulása. Mindez jól érzékelhetővé válik a származás, foglalkozás, életvitel, neveltetés egymással összefüggő és változásaiban megragadható jellemzésben. Ehhez hagyományos történeti forrásokat használ: statisztikákat, földátruházási szerződést, hely- és gazdaságtörténeti adatokat, korabeli fényképeket, értelmező-leíró jelleggel.