Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 4/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2001)

ORVAR LÖFGREN: Európai etnológia az „új gazdaság" hálójában

mörülését és újrarendeződését tapasztalhatjuk - egy csomó tevékenységet a szilárd talajon. Az új gazdaság kulturális logisztikájában a távolságról és a közelségről, a jelenről és a jövőről, az időről és a térről alkotott felfogásunk módosul. Ebben nem csekély szerepet kapnak esztétizáló és fetisizáló folyamatok. Az olyan jellegű erények kultuszát, mint a gyorsaság, újdonság, kreativitás, elérhetőség, kapcsolatrendszer és szinkronizáció, nemcsak szimbolikus formában kell elterjeszteni, hanem tárgyiasultan, kézzelfoghatóan is létre kell hozni. Vegyük például a „gyorsaságot", az egyik legfontosabb kincset. Hogyan válhat a vállalatunk gyorssá, vagy hogyan lehetünk gyors szereplőkké a gazdasági életben? És nem utolsósorban hogyan tudunk meggyőzni másokat erről az adottságunkról? Amint Robert Willim egy nemrég létrejött svéd információs technológiai vállalat jelenleg is folyó vizsgálata során kiemelte, a gyorsaság ideológiája a hétköznapi irodai élet látszólag triviális részleteiben ölt testet: ahogyan a munkateret kialakítják, a munka ritmusát megkomponálják, ahogyan a munkatársak egymással kapcsolatba lépnek, vagy a honlapot és a kávészüneteket megtervezik. Állandó esztétizálást figyelhetünk meg itt a ritmus, sebesség, folyamatosság és gördülékenység kialakításában. Amint a gyorsaság azonban árucikké válik, hamar szabványosított kulturális formákat vehet fel. Ez a folyamat még szembeszökőbb a kreativitás kultuszában. A kreativitás művelése Az alapvető képesség, melyre a menedzsereknek ma szükségük van, a kreativitás - a változás és a látszólagos káosz kezelésének a képessége. Minderről a gazdaság sok mindent tanulhat a művészetektől. Ezt Paul Olivier színházigazgató, jelenleg sikeres gazdasági tanácsadó állította az Observernek adott egyik interjújában (2001. január I 8.). Ha a kreativitást a tőke nélkülözhetetlen részeként határozzuk meg, akkor ezzel egyben tárgyiasítjuk is, és így hirtelen mindenki kreatív helyzeteket, régiókat és városokat akar teremteni. Létezik tehát a „beépített kreativitásnak" egyfajta szerkezete a maga kreativitás-tanácsadóival, akik a munkateret és az irodai viselkedést igyekeznek megkomponálni. Jelen van egy vágyakozás a „menő üzlet" iránt, és jól megfigyelhető a „művészet által megihletett üzlet" térnyerése. 2000 őszén egy dán konferencián (Culture as the competitive edge of the future) megjelent az a jól bevezetett holland és brit tapasztalat, melynek keretében a gazdasági szervezeteket igyekeznek összeházasítani a színházzal, mint például a Royal Shakespeare Company Kreativitás programjában, a holland Színészek az üzleti életben névvel illetett intézményben vagy az amerikai poetry @workben. Ha városok, gazdasági szervezetekés közintézmények kreatív eseményekként reklámozzák magukat, gyakran szembesülünk a kreativitás szabványosított és globalisait képével, mint ahogyan az 1990-es évek egyik svéd szlogenjében a modern K város a négy k, azaz a „kommunikation, kunskap (ismeret), kultur, kreativitet" fogalmai köré szerveződött. Nem érdektelen annak a története, ahogyan egy ilyenfajta kép létrejön a kivá-