Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 4/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2001)

KARÁCSONY ZOLTÁN: Az inaktelki „figurás" néprajzi felfedezése

zetésével megalakult az úgynevezett gyöngyösbokrétás csoport. A Gyöngyösbokréta mozgalom keretén belül rendezték meg 1931-1 944 között miden év augusztus 20. táján a parasztcsoportok tánc-, ének- és játékbemutatóit Budapesten (Pálfi I 970:

1 I 5). A csoport 1941 -ben jutott először Budapestre, ahol a Tejmérés című műsorukat mutatták be. Ez a szokás a juhok tejhozamának a megállapításához kapcsolódik, amely - az 1930-as évektől kezdődően - táncos mulatsággal végződik. 1943-ban ismét eljutottak a Szent István-napi ünnepségre. Második műsoruk címe Kapuzás volt (Pálfi I 970:148), melyben a fiatal lányok énekes-táncos játéka jelentette a színpadi előadásuk keretét. Budapesten kívül felléptek még Kassán, Kolozsvárt, Nagyváradon és Besztercén. Az együttes nyolc párból állt, akik között viszonylag idősebb, középkorú házasemberek és fiatal fiúk, lányok is voltak. Egyik legjobb táncosuk - az 1923-ban született Kalló Ferenc „Malmi" - legényes motívumait később sok helybeli és magyarországi fiatal megtanulta. A tánccsoport első budapesti fellépésekor figyelt fel a néptánckutatás az inaktelki táncokra. Az akkori gyöngyösbokrétás csoport táncait - a legényest és a csárdást

16 - Molnár István és Gönyey Sándor rögzítette Budapesten I 941 • augusztus I 8-án.

17 A kísérőzenét Kalló Márton inaktelki magyar prímás szolgáltatta,

18 de a színpadi fellépéskor egy budapesti zenekar segítette a csoportot (Pálfi I 970:141-142). Két évvel később Molnár István személyesen is elment Inaktelkére, ahol újabb táncfelvételeket készített. Az 1943. november 5-én - amely egybeesett a sorozás napjával - Molnár az egeresi vasútállomás és Inaktelke közötti hegyoldalon, az úgynevezett Csutkó dűlőn készített táncfelvételeket.

19 Az I 950-es évek elején - Nagy József helybeli tanító szervezésében - újraszerveződött az inaktelki tánccsoport. A táncok színpadra állításában két kolozsvári táncszakember (Domby Imre koreográfus és Elekes Dénes néptánckutató)

20 voltak a segítségükre. Műsorukban a táncok nem valamilyen szokáskeretbe ágyazva, hanem önálló tételként szerepeltek. Az az 1930-as években született generáció volt a tagja ennek az együttesnek, amely a gyöngyösbokrétás csoport hatására figyelt fel faluja táncaira, s kezdte azokat újratanulni.

21 A hagyományos táncalkalmak megmaradása (fonók, táncházak, bálok) biztosították azt a lehetőséget, hogy a színpadra állított, stilizált táncok ne merevedjek meg, ne kopjanak el. A csoport „hangadója" Gergely János „Gyurka" volt, aki fiatalabb kora ellenére - iskolázottsága és kiváló táncos képességei révén - meghatározó egyénisége lett a csoport, s egyben a falu „táncéletének" (Karácsony I 995:1 53-1 54). Ebből a generációból meg kell még említeni Kiss Ferenc, Varga Pál János, Nagy Ferenc és ifj. Gergely István „Fogadós" nevét is, akik szintén jó táncosok hírében álltak. Az inaktelki fiatalok nemcsak megtanulták az előző generációk legényes táncmotívumait, hanem tovább is fejlesztették azokat. Újabb, más falvakból származó figurákat építettek táncaikba, és ők alakították ki az úgynevezett nyitott zárlatot is. A kalotaszegi legényes mellékhangsúlyos zárlatai ugyanis (Martin I 980:427) általában alapállásban végződnek. A nyitott zárlatnál az alapállást egy ugrással végrehajtott testsúlyváltás helyettesíti. Ezek a változások azonban nem befolyásolták a tánc alapvető ritmikai/kinetikai szerkezetét. A tánccsoport kisebb-nagyobb megszakításokkal az I 970-es évek elejéig működött, igaz, az alapítókat fiatalabbak váltották fel. Fennállásuk során, sok fesztiválon, tömegméretű folklórbemutatókon vettek részt, sőt többször eljutottak Bukarestbe is. A néptánckutatás az 1960-as években - Végvári Rezső és Martin György révén -