Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 4/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2001)

ORVAR LÖFGREN: Európai etnológia az „új gazdaság" hálójában

• A történeti szemlélet és az összehasonlító kutatás. • A mindennapok életmódja és tárgyiasulásai iránti érdeklődés. • Az esettanulmány mint módszer és a pásztázás. • A kultúrának a kontextusában való megközelítése (a kontextualizálás, konkrét esetekbe ágyazás fontossága). • A barkácsolás szerepe az elmélet és a módszerek keresésében. Azt hiszem, fontos az európai etnológián belüli történeti szemléletre mint analitikai lehetőségre tekinteni, nem pedig mint erényre vagy magától értetődő valamire. A történelmi tudás és kutatás önmagában érték, ám számomra szembeszökő az a mód, ahogyan egyes etnológusok a történeti szemléletnek egy jóval reflexívebb használatát fejlesztették ki tudatos kutatási stratégiaként. Hogyan tud segíteni bennünket a történeti szemlélet bizonyos kulturális jelenségek és folyamatok megértésében? Ebben az értelemben a történeti szemléletet gyakran a szembeállítás eszközeként használják, mely bizonytalanabbá teszi, megkérdőjelezi a jelent. Ugyanilyen fontos az utóbbi időben az összehasonlító európai perspektíva és a kutatásoknak a kevésbé helyi/ nemzeti kerete. A diffuzionista és a kultúrkörelméleten alapuló tanulmányok leköszöntével az európai etnológia túlnyomó része meglehetősen nemzeti léptékűvé vált az I 960as és az I 970-es években a vizsgálatok kereteit illetően. Mára azonban egy szélesebb földrajzi szemléletmód tért vissza, és ezt gyakran a szembeállítás eszközeként alkalmazzák a helyi és a nemzeti jelenségek tágabb perspektívába állítására. Feltűnő, hogy az európai etnológiának épp a módszerei vonzanak más tudományokat. Ebben főszerepet játszik az a megközelítés, melyben rendkívül eltérő anyagot és kutatási módszereket alkalmaznak együtt, és amelyet nemritkán a pásztázásnak nevezett stratégiával használnak. Az etnológusok arról híresek, hogy minden kis résbe belenéznek, olyan témákat vesznek észre, melyek mellett mások elmennek, és ez olyan jellegű jártasság, mely állandó fejlesztésre szorul. Minden olyan esetben, mikor a kutatás tájképén kijelölünk valamit fényszórónkkal, fontos megkérdeznünk önmagunktól, mi marad rejtve az árnyékban, és vajon mi történik, ha tovább pásztázunk a fénycsóvával. Az I 970-es évek óta az európai etnológia a mindennapok életmódját tanulmányozó tudományágként határozta meg önmagát, olyan pozitív fogalom ez, mely gyakran társult a hátrányosabb helyzetűek iránti érzékenység vállalásával, és a mindennapokra mint a kulturális ellenállás és kreativitás mezejére tekintett - más szóval egyfajta alternatív szemlélet mindazokkal a tudományokkal szemben, melyek nem veszik komolyan a hétköznapokat. Ennek a megközelítésnek egyaránt vannak előnyei és hátrányai. Bizonyos viselkedésmódokat és embereket könnyen kezelünk másoknál hétköznapibbként. A szemléletmód másik veszélye, hogy a mindennapokra túl könnyen tekintünk ugy, mint ami „ott lent" van, és ritkán foglalkozunk annak a megfogalmazásával, hogy mi is valójában a mindennapok ellentéte. Elfelejtettük, hogy a hétköznapi élet nem csupán öregek otthonában létezik, vagy az utcán, hanem ugyanúgy a hatalom előszobáiban is, hogy nemcsak bevándorlók lakta külvárosban lelhetünk a mindennapok megnyilvánulására, hanem a tudományos kutatási projektekben is. Azok a kutatók, akik időnként megjegyzik, hogy „ki akarnak menni a mindennapok valóságába", félreértik a helyzetet, ugyanis éppen az az érdekes a mindennapokban, hogy folyamatosan jelen vannak. Ha figyelembe is vesszük ezeket a kétértelműségeket és lehetséges ideológiai felhangokat, a hétköznapok iránti kutatási érdeklődés mindent egybevéve fontos volt, amennyi-