Földessy Edina, Szűcs Alexandra, Wilhelm Gábor: Tabula 4/1 (Néprajzi Közlemények; Budapest, 2001)
Helyzet - SZÍJÁRTÓ ZSOLT: Otthonok: valóságosak és virtuálisak
valójában nem más, mint végleges megszabadulás ettől a világtól - talán ezért is van, hogy messze a I've Seen it /)// című klipp a film legjobb jelenete. A másik, az auditív világ - a hangok, zajok, zörejek birodalma - is állandóan jelen van a filmben, s ahogyan az auditív ingerek egyre fontosabbá válnak a lány számára, fokozatosan veszi át a hatalmat. A zörejek sokfunkciós eszközök: egyrészt közvetlenül az orientációt, a tájékozódást szolgálják a szó szerint áttekinthetetlenné vált környezetben; mint hangos jeleket adó útjelző táblák egy veszélyes és idegen helyen teszik lehetővé a közlekedést. Ugyanakkor másról, többről is szó van a zajok esetében, mint tisztán gyakorlati, praktikus funkcióról; egy új, stilizált, átesztétizált hangtájat hoznak létre, amely sajátos módon közvetít egy kultúrát, kijelöli ennek koordinátáit, jelentésekkel látja el a benne élők számára. Sajnálatosan keveset lehet tudni a körülvevő speciális hangáramlatok, hangtájak (soundscapes) észlelésének különböző formáiról, felépítésének, működésmódjának szabályszerűségeiről. Tudjuk azt, hogy releváns eltéréseket találni az észlelés, a „hallás" tekintetében, s ennek mentén különbségeket tehetünk a hangok között: vannak, amelyeket inkább zajoknak mondanánk, másokat zörejként definiálunk. Magát a hangtáj fogalmát 25 csak az I 960-as évek végén alkotta meg-egymástól egyébként függetlenül Murray Schafer, kanadai zeneszerző, zeneteoretikus és a várostervező Michale Soutworth, s az általuk képviselt két diszciplína mutatta fel mindmáig ebben a tárgyban a legtöbb kezdeményezést és eredményt. Ujabban a városantropológiában az adott városra jellemző sajátos „atmoszféra" kutatása 26 során válnak egyre fontosabbá az imaginativ szféra egyik összetevőjének tekintett hangok, hangtájak. Ez a hangtáj nem azonosítható kizárólag a zenével, noha a film zeneileg legizgalmasabb jelenetei éppen azt a folyamatot példázzák, ahogyan a látszólag dallam és ritmus nélküli hétköznapi zörejek izgalmas monotóniájukban egyszer csak kiemelkednek eredeti környezetükből, s zenévé alakulnák át. Ez a hangtáj nem azonosítható kizárólag a nyelvvel, hiszen túl a mondaton, a nyelven, az elmondhatóságon létezik. Roland Barthes néhány megjegyzése sejteti e sajátos kulturális tér alapvonásait: „Egyik este, félálomban egy bárpult mellett, csak úgy játékból megpróbáltam összeszámolni azokat a nyelveket, amelyek eljutottak a fülemig: zene, beszélgetés, székek, poharak zaja, kész sztereofónia, melynek példaértékű helye egy (Severo Sarduy által leírt) tangeri tér. [...] Ez az igen kulturált s egyszersmind igen vad beszéd mindenekelőtt lexikális, sporadikus volt, látszólagos áramlása végleges folytonossághiányt hozott létre bennem, ez a nem mondat korántsem olyasvalami volt, ami ne lenne képes eljutni a mondatig, ami mondat előtti volna, hanem: örökkévalóan, fenségesen mondaton kívüli." (Barthes I 996:105.) A nyelven túli, mondaton kívüli zörejek, zajok materiális hordozója a test. A filmben egyrészt a test folyamatos megfegyelmezese, gyötrése, mindennapos ellenőrzése zajlik - először a gyárban, az éjszakai műszakban, a nehezen forgó gépek és a súlyos öntöttvas lemezek között, aztán a bíróság és a börtön csupasz termeiben, végül pedig az akasztófa alatti utolsó koreográfiában. Ugyanakkor már a gyárban, a futószalag mellett is, de főként az ítéletvégrehajtás színhelyére vezető 107 lépés során: a test újra meg újra kitör ebből a totális ellenőrzésből, s megtanulja a lány - s vele mi, nézők is - hogyan fordítható csukottra/szűkre zárt szemmel is a figyelem az emberi test legapróbb rezdülésére, titkos ellenszegülésére; milyen mozgások kiindulópontja lehet egy gépies tevékenység automatizmusát hirtelen megszakító véletlen mozdulat. 27
